EseményekHírekMotorverseny

Szombaton érkeznek a superenduro sztárjai az MVM Dome-ba

A superenduro-világbajnokság sztárjai szombaton Budapesten adnak randevút egymásnak – látványos test-test elleni csatákra és elképesztő izgalmakra számíthat, aki kilátogat az MVM Dome-ba.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a pálya mely részei tartogatnak kihívást a mezőny számára, hogy a magyar versenyzők milyen várakozásokkal tekintenek a hétvégére, no meg az is, hogy minden eddiginél népesebb közönség szurkol majd a Superenduro GP of Hungary-n.

A superenduro-világbajnokság hazai népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy Billy Boltot, Johnny Walkert vagy éppen Zsigovits Norbertet ma már egyetlen motorsport-kedvelőnek sem kell bemutatni Magyarországon. Ez köszönhető az elmúlt évek teltházas eseményeinek, és persze annak, hogy ezek a fiúk évről évre elképesztően látványos küzdelmet vívnak a magyar közönség előtt.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az esemény tavaly az MVM Dome-ba, Közé-Európa egyik legnagyobb rendezvénycsarnokába tette át a székhelyét. A jegyeladási adatokból pedig az látszik, minden idők legnagyobb létszámú közönsége előtt tartják majd meg a nagyszabású motorversenyt február 8-án (szombaton).

Superenduro GP of Hungary 2025

„Az összes kategóriát figyelembe véve majdnem tíz magyar versenyzőt láthat a közönség a hétvégén, ami azt mutatja, hogy az elmúlt években a superenduróban elvégzett munkánk meghozta a gyümölcsét – kezdte a mondandóját Őry Kornél, a szervezőbizottság elnöke. – A magyar motorosok számára egyedülálló lehetőség, hogy telt ház, ráadásul magyar közönség előtt mutathatják meg tudásukat.

Maga a rendezvény abból a szempontból is különleges lesz, hogy minden eddiginél több újdonsággal, show-elemmel, kísérő eseménnyel és fellépőkkel készülünk annak érdekében, hogy az esemény felejthetetlen élmény legyen mindenki számára. Korlátozott számban vannak még belépőjegyek, biztatunk mindenkit arra, hogy látogasson ki az MVM Dome-ba, már csak azért is, mert a motorsport idei első hazai ünnepe lesz az esemény.”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
Superenduro GP of Hungary 2025

A Superenduro GP of Hungary hazánkba hozza a sportág legjobbjait: a Prestige-kategória összetett pontversenyét a négyszeres világbajnok Billy Bolt (244 pont) vezeti, Johnny Walker (163) és Mitchell Brightmore (153) előtt. Ők kaptak már ízelítőt a magyar verseny hangulatából, és tudják, hogy az ifjabb Németh Kornél által megálmodott pálya mindig nagy kihívások elé állítja a mezőnyt.

„Az idén az új kategóriák miatt kicsit lassítani kellett a tempón, és szívesen tettem volna bele a pályába egy vizesárkot is, de végül az elmaradt – mondta el ifj. Németh Kornél, majd hozzátette, így sem számíthatnak könnyű feladatra a versenyzők. – Az ugratók ezúttal sem maradhattak ki, és nagyon látványosnak ígérkeznek, a két legnehezebb rész pedig most is a sziklákon és a mátrixban várja majd a versenyzőket. A pálya maga szuperkrosszos stílusú, a mezőny pedig garantálja, hogy izgalmakban nem lesz hiány.”

Superenduro GP of Hungary 2025 Őry Kornél, Hermann Henrik, ifj. Németh Kornél

Ahogy fentebb is említettük, minden eddiginél több magyar versenyzőnek adatik meg a lehetőség, hogy az MVM Dome-ban bizonyítsa motoros tudását.

„Az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos, hogy új kategóriák is szerepelnek a programban, ez meghozhatja a fiatalabb korosztály kedvét a versenyzéshez és biztosíthat versenyzőket a junior világbajnokság mezőnyébe – nyilatkozta Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke. – A magyar motorversenyzők számára nagyon fontos, hogy egyre több nagy nemzetközi versenyen szerepelhetnek hazai közönség előtt, persze, ez az előny elsősorban lélektani a szurkolók miatt, hiszen magát a pályát senki sem ismeri. Elnökként nagyon jó látni, hogy évről évre újabb magyar versenyzők találják meg a helyüket a nemzetközi mezőnyben, mi azon dolgozunk, hogy a többi szakágban is megtörténjen ez az áttörés.”

Ha már a versenyzőknél tartunk, mindenképp kiemelendő, hogy részt vett a csütörtöki sajtótájékoztatón a magyar versenyzők képviseletében Liszka Roland, aki a juniorok között, és Zsigovits Norbert, aki az Európa-kupában képviseli a magyar színeket szombaton.

Superenduro GP of Hungary 2025 Liszka Roland

Liszka matematikailag még odaérhet a top háromba, nyilván ez a cél lebeg a szeme előtt amellett, hogy szeretne visszatalálni régi önmagához.

„A bajnoki címért folyó küzdelembe már nem szólhatok bele, de szeretnék újra a régi önmagam lenni, és ha ez sikerül, akár a top három sem elérhetetlen – matematikailag legalábbis nem – nyilatkozta Liszka. – Szerintem elég jó formában vagyok, igyekszem majd száz százalékosan koncentrálni, amihez néha nem árt majd kizárni a közönséget, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot. Ha nem keveredek bele valami nagy butaságba futam közben, és nyilván ez a cél, akkor még jó eredmény is kisülhet ebből az egészből.”

Superenduro GP of Hungary 2025 Zsigovits Norbert

Zsigovits Norbertnek nehezen telt a januárja, miután a riesai futamon megsérült a válla, majd pedig a román futam előtt megbetegedett, de jó hír, hogy mostanra újra remek formában érzi magát.

„Nagyon örülök neki, hogy a hírek szerint rengeteg néző szurkol majd nekünk a lelátókról, és az is fontos, hogy nem egyedüli magyarként leszek ott a mezőnyben, hanem sokadmagammal – mondta Zsigovits. – Az lenne a legjobb, ha nemcsak én, hanem legalább még egy magyar versenyző fel tudna állni a dobogóra szombaton. Hát még ha a Himnusz is valamelyikünknek szólna…

Superenduro GP of Hungary 2025

Most először versenyzek majd az MVM Dome-ban, mivel tavaly sérült voltam, de annál nagyobb öröm lesz idén a legnagyobb hazai sportcsarnokban megmutatni a tudásomat. Láttam a pályarajzot, krosszos akadályokra számítok, és én ennek örülök, mert ez fekszik nekem. Látványos verseny lesz, ami nemcsak a nézőknek jó hír, hanem nekünk is. Nagyon várom már a versenyt!”

A Superenduro GP of Hungary edzéseit szombaton délelőtt és kora délután tartják (az MVM Dome kapuit 10 órakor nyitják), míg a döntőkre 17.50 órától kerül sor (a kapukat 16 órakor nyitják).

A rendezvényre a Super VIP jegyeket Pál György nyerte, a TikTok sorsoláson pedig s.k.k.i7 lett a szerencsés. Még várom a nyertesek jelentkezését.

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük