MotorokMotorozás

Suzuki VIP Tréning a Hungaroringen

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 529Igaz, hogy már jó pár év eltelt azóta, hogy a motoros jogosítványomat megszereztem, de tökéletesen emlékszem arra a mondatra az oktatómtól, hogy fékezni az első és a hátsó fék együttes használatával kell. Ezért ezt mindig is így csináltam.

Tavaly az egyik tréningen felhívták rá a figyelmem, hogy azért csúszok keresztben a motorral vészfékezéskor, mert ijedtemben hirtelen rátaposok a hátsó fékre. Felszólítottak, hogy ezt felejtsem el. Persze mondani könnyű. Akkor gyakorolhattam pár körben, és azóta volt rá néhány hónapom, hogy leszoktassam magam a hátsó fékről. Azért a fejemben mindig ott motoszkált az a bizonyos mondat. Azután egyszer, amikor későn vettem észre, hogy pirosra váltott a lámpa, megint kifarolt a motor.

A Csajokamotoron.hu vezetéstechnikai partnere, a Motoros Akadémia Suzuki VIP Tréningjének első szintjén épp a fékezés a téma. Ezt egyébként, mikor hajnalban motoros ruhát húztam, még nem tudtam. Meg azt sem, hogy az, amiben motorozok, nem is motoros ruha. Na jó, ez azért ebben a formában nem igaz..

Megérkezésem után a trénerek első dolga volt, hogy végignézték a résztvevők ruházatát, és aki hozzám hasonlóan farmerban érkezett, annak protektoros ruhát adtak. Nekem először csak nadrágot kellet cserélnem, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy újra kelljen tanulnom motorozni a Guzzin. A protektoroktól ugyanis nem tudtam behajlítani a lábam, így komoly izommunka volt minden egyes fékezés vagy a váltó használata. Minden tiszteletem azoké, akik nap mint nap ilyet hordanak. Rajtam még soha nem volt – ez rosszabb, mint a kaloda.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 033

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A rövid bevezető után csoportokra osztottak minket, és bemelegítésként háromszor huszonöt percet motoroztunk a Hungaroring aszfaltján a felvezetők mögött. A csoportokat először talán a motorok típusa alapján alakították ki az oktatók, később azonban minden körben módosítottak ezt-azt, hogy a hasonló tudásúak egy csoportban, szintjüknek megfelelően haladhassanak. Szerintem én a leglassabb csoportban voltam, de a végére lettek nálam lassabbak is.

A motorozások között rövid elméleti oktatást kaptunk a kanyarok típusairól, a kanyarodás tecnikájáról. Azután kipróbálhattuk a hallottakat a gyakorlatban. A felvezető után motorozva biztonságos tempóban próbálgathattuk kanyartechnikánkat. Megismerkedtünk az ideális ív fogalmával, és nem utolsó sorban a Hungaroringgel. Ettől az évtől egyébként Molnár Ági, a GSX-R Kupa tavalyi egyetlen női indulója is a Motoros Akadémia munkatársa. Néhány szerencsés résztvevő tehát Ági után motorozva figyelhette, hogy ő hogyan csinálja.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 384

A második menettől még nehezebb dolgom volt. Ekkor ugyanis kiderült, hogy jet sisakban nem lehet felmenni a pályára, úgyhogy egy zárt bukósisakot is kaptam. Ez szintén az újdonság erejével hatott, és nem lettem a rajongója. A klausztrofóbia azért erős kifejezés arra, amit éreztem, de a látóterem leszűkült, és a nyakam sem fordult már olyan jól ezután. Később pedig határozottan a pokolba kívántam, mikor le-föl kellett vennem a szünetekben, hogy nehogy hőgutát kapjak.

Az ebédszünet után átmotoroztunk a tanpályára. Itt következett a neheze, vagyis a fékezési gyakorlat. Nagyjából el is felejthettem mindent, amit korábban tanultam, vagy csináltam, hiszen a fékezést darabokra szedtük, majd a nap végére újra összeraktuk. Ismét három csoportra osztottak minket, így mindenkire sokszor sor került. Szabó Attila, a Motoros akadémia vezető oktatója először elmondta, majd bemutatta a feladtatot, majd ki-ki a csoportjában, libasorban, egymás után gyakorolta.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 414

Csaba, a mi csoportunk oktatója rendkívül türelmesen magyarázta el minden körben, hogy mi volt jó abban, amit csináltam. Majd megkért, hogy menjek még egy kört, hogy még jobb legyen. Tanultam pszichológiát, úgyhogy tudom, hogy mennyire fontos a pozitív visszacsatolás. Jó volt, hogy egyszer sem mondta azt, hogy béna vagyok, vagy hogy szerinte inkább ne is motorozzak többet. Azért egy idő után gyanús lett, hogy mindig én maradtam legtovább a tanpályán.

Az első körben csak a hátsó fékkel kellett fékezni. Ennek a feladatnak a segítségével megérezhettük, hogy milyen hatékony a hátsó fék, mekkora féktávolság kell, ha csak ezt használjuk. Később ugyanezt gyakoroltuk csak az első fék használatával, többféle gyakorlattal. Bár azt gondolhatnánk, hogy mire az utolsó feladat következett, már mindent tudtunk a fékezésről, mégsem volt annyira egyszerű összerakni a kettőt, és a lehető legrövidebb fékúttal megállni a megadott helyen. Persze a végére mindenkinek sikerült. Legalábbis Csaba azt mondta, hogy jó volt.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 444

Az időjárás gyönyörű volt egész nap, ami az aszfalton maximum második sebességet használva, protektoros bőrruhában és zárt sisakban kegyetlen… de az oktatók folyamatosan figyelmeztettek, hogy igyunk vizet, nehogy kiszáradjunk. Délutánra mindenki nagyon elfáradt, és mikor visszavehettem végre a saját farmeromat, minduntalan a Top Secret című film egyik idézete jutott eszembe: „…savanyúkáposzta van a bőrnadrágomban…”.

Még több kép a galériában!

A Suzuki VIP Tréningen egyébként kakukktojásnak számítottam a Moto Guzzival. A többség ugyanis – talán nem furcsa – Suzukival volt. Ettől az évtől ugyanis a Magyar Suzuki Zrt. akciójának keretében minden új motokerékpárhoz jár egy ilyen vezetéstechnikai tréning. Illetve Erste Leasing finanszírozással vagy egyéni jelentkezőként bármilyen motorral részt vehetünk rajta.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 639

A fékezéssel egyébként még nincs vége az oktatásnak. A motorozás csak ez után jön. A kurzusnak további két szintje van, ahol az elsajátított alapszintű tudás még tovább fejleszthető. A tanfolyam résztvevői pedig a finom ebéden, és a frissítő italokon kívül az oktatás elején a tananyag füzetét, a végén pedig oklevelet, és egy pólót is kapnak. A lányoknak pedig ebben az évben limitált darabszámú, rózsaszín póló jár.

Azoknak a motorosoknak, akik már voltak a Motoros Akadémia valamelyik képzésén, vagy eddig kicsit tartottak a pályamotorozástól, idén az akadémia trénerei segítenek gyakorolni a Hungarorng aszfaltján a motoros napokon. Legközelebb április 17-én és 22-én lehet majd zárt csoportban, az oktatók felügyeletével és segítségével motorozni a pályán. Reggel 9 és 11.35 között, háromszor 25 percet motorozhat bárki saját motorjával, teljes védőfelszerelésben. A részletekről érdeklődjetek a Motoros Akadémia honlapján.

suzuki vip traning 2009 04 08 racingbabes 656

Az elmúlt két évben annyi vezetéstechnikai tréningen vettem már részt, hogy a végén talán motorozni is megtanulok. Mindegyiken kaptam valami újat, ami a hasznomra vált. Az már biztos, hogy az elméleti tudáson és a rutinon kívül fontos, hogy a motorozásomat ne befolyásolja mások véleménye, vagy az, hogy hányan néznek, és szerintem azok mit gondolnak. Mindig csak a saját képességemnek és tudásomnak megfelelően, a számomra biztonságos tempóban motorozzak, hogy biztonságosan meg is állhassak.

suzuki vip trening 090409 9966

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük