fbpx
CsajokEseményekMotoros csajokMotorverseny

Süli Eszter a Dunlop Trophy for Ladies gyorsasági kupasorozat versenyzője

Seszty Aprilia 2Ettől kezdve felgyorsultak az események. Úgymond ott ragadtam az Aprilia Iskolában, részt vettem a szervezésében, az oktatásban, főleg a lányok segítésében, a 125 Sport kategória népszerűsítésében. 2005. év végén elindultam, azaz körbebotorkáltam első versenyemen, mely széria 2007-ig folytatódott. Akkor egy váratlan esemény a lendületet kissé visszafogta (a jó uramat helikopter röpítette a Hungaroring aszfaltjáról a magasba), így 2008-ban egy kis pihenőt tartottam.

2006-ban a Dunlop-Trophy 125 Sport kategóriájában év végi összesített 6. lettem, az Aprilia Kupában pedig 5. Egyedül voltam lány a versenysorozatokban. 2007-ben megpróbáltam a 600-asok világát, elvégeztem a HMI Mesteriskoláját, ahol a záró versenyen, ismét csak pasik között 2. lettem.

2008-ban az előbb említett ok, azaz lelkemben folyó tusa folytán, kicsit hátat fordítva az aktív motorozásnak átnyergeltem a jet-skire. Az aszfaltról a vízre. Részt vettem a Magyar Bajnokság (OB) futamain. Slalom Lady kategóriában az OB összesített 5. helyén, ezen belül a szövetségi gépet használók között az 1. helyen végeztem.

Seszty Suzuki 12008 augusztusában hosszas vívódás után visszaültem a motoromra – a kis virágos Apriliámra –, de a régi önmagamtól egyelőre még nagyon messze vagyok.

2007-ben sikerült megszervezni a csajos pályázást három alkalommal a Hungaroringen, melyet 2008-ban újabb csajos menetek követtek. Úgy tűnik, egy új hagyomány született, egyre több lány szerette meg a pályázást. Ennek a kezdeményezésnek is köszönhetően 2009-ben megvalósulhat egy álom, indul az első Női Motoros Kupasorozat, a Ladies Dunlop Trophy.

Jövőre tervezem, hogy 600-as motorra váltok, és azzal kergetem a csajokat, akik igencsak felgyorsultak, aminek nagyon örülök. Valószínűleg sereghajtó leszek (még el kell telnie elég sok időnek, hogy újra magamra találjak, az okosok is ezzel vigasztaltak volt, akinek ez két szezonba tellett). 2009-ben azért ellátogatok még a tavakra is, mert a jet-ski is belépett a „szerelmeim táborába”.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Seszty Suzuki 2Látjátok, így lehet egy hobbiból kettőt csinálni. Egyébként meg nem a sebesség, a köridő számít, hanem elsősorban az, hogy ne történjen baleset és, hogy a hobbi tényleg, hobbi legyen. Azaz a ráfordított időben jól érezzük magunkat, kikapcsolódjunk, a hétköznapi mókuskerekünket elhagyjuk. Ezt az életérzést közvetítve próbáltam a motoromat és az öltözetemet is kicsit feldobni, csajossá formálni, mely stílusnak egyre több követője akad pályaberkekben.

Végezetül, Mindenkinek a leglényegesebbet, balesetmentes, sok hosszú, békés, boldog, motorozással töltött új évet kívánok! Itt még nincs vége, ne fuss el véle, jön a folytatás!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x