EseményekMotorverseny

Sanz tizedszer is nyerhet

Laia SanzA FIM 2010-es Női Trial Világbajnokság a hét végén veszi kezdetét Franciaországban.

A világbajnoki cím legnagyobb esélyese a spanyol Laia Sanz, aki a Repsol Montesa színeiben áll majd rajthoz Saint-Michel-de-Maurienneben. A 24 éves Sanz 2000 óta, az első Trial Világbajnokság óta, minden évben jelen volt a versenyen, ráadásul egy év – 2007- kivételével eddig minden évben ő lett a világbajnok.

A világbajnokság három futamból áll, az elsőt a Francia-Alpokban fekvő Saint-Michel-de-Mauriennben rendezik meg, egy nappal a férfiak versenye előtt. A második futamra nyolc héttel később, Csehországban kerül majd sor. A harmadik – és egyben utolsó – futamot pedig szeptember 10-én, Lengyelországban a Trial des Nations-ön rendezik majd meg.

Sanz nem csak a Világbajnokságokon, de az Európa bajnokságokon is remekel. Az idei EB eddigi két futamán még nem akadt ellenfele, ez azonban nem jelenti azt, hogy rajta kívül ne lennének kiváló női trial versenyzők. Sanznak két nagy ellenfeléllel kell számolnia, mindketten britek: Becky Cook a Sherco versenyzője, valamint Joanne Coles aki a Gas Gas csapatában versenyzik.

Cook mindig Sanz nyomában van, és eddig mindig szorosan mögötte sikerült végeznie. A mostani világbajnokságon árgus szemekkel figyeli majd Sanz minden mozdulatát, remélve, hogy a spanyol hibázik. Ebben az évben az EB eddigi futamain Cook Olaszországban a második, míg Andorrában a harmadik helyen végzett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Joanne Coles nem csak teljesítményével, hanem életkorával is kitűnik a mezőnyből. 16 évesen még igencsak kezdőnek számít a Trial Világbajnokság indulói között, azonban életkorából és tapasztalatlanságából adódóan versenyről versenyre fejlődik, így rövid időn belül komoly veszélyt jelenthet Sanz számára. Joanne az EB második futamán második helyet szerzett, így nála valószínűleg önbizalomban nem lesz hiány a szombati versenyen.

Az egyetlen versenyző, akinek eddig VB-n sikerült megvernie Sanzt, egy német hölgy, Iris Krämer, aki szintén a Gas Gas csapatában versenyzett. Iris még csak 29 éves, azonban egy folyamatosan kiújuló sérülés miatt fel kellett adnia versenyzői karrierjét. Üde színfoltja és kiváló versenyzője volt a trial bajnokságoknak. 2007-es világbajnoki címe mellé 2008-ban és 2009-ben is harmadik helyet szerzett, valamint három Európa bajnoki címet is magáénak tudhat.

Bármi legyen is az idei bajnokság kimenetele, kétség kívül kemény csaták és izgalmas helyzetek várnak majd a versenyzőkre.Joanne colesJoanne coles2Laia Sanzbeckycook

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük