fbpx
Hírek

Ruhaadomány az árvízkárosultaknak

arvizkarosult adomany 8Az október 24-i adománygyűjtő motoros ruhabörzénk után az elmúlt pénteken el is juttattuk az összegyűlt ruhákat a kiválasztott, szerencsétlenül járt családnak.

Bár a helyzet reménytelennek látszott, a véletlenek megint jókor siettek segítségünkre. Így épp időben, mikor már az Andretti pizzériában útban lettek volna a hátrahagyott, becsomagolt zsákjaink, sikerült szereznünk egy autót kölcsön. A partnert púposra raktuk csütörtökön este, hogy pénteken korán reggel indulhassunk.

A nyári szülinapi túránkon ismerkedtünk meg Melinda nénivel, Ceca anyukájával, aki Ongán tanítónéni. Az ő osztályába is járnak olyan gyerekek, akik megszenvedték a nyári esőzéseket, és családjaikkal együtt a mai napig nem sikerült kiheverni, hogy mindenüket elmosta a víz.

Melinda néni ajánlotta a Pósán családot, akik az Ongához közeli Ócsanáloson laktak, de vályogházuk a víz martaléka lett. Mostanra már sikerült beköltözniük Ongán egy elhunyt idős néni házába, de a javaik, ruháik nagy része a mai napig a romok alatt hever.

Első utunk az ongai általános iskolába vezetett, ahol az igazgató úr megköszönte a segítségünket, és emlékül egy ongai asztali zászlót kaptunk. Ezután a Pósán családot látogattuk meg. Megnéztük hogy élnek jelenleg. Ők is nagyon örültek a segítségnek.

Utoljára Melinda néni házához mentünk, ahol letettük a csomagokat. Ő vállalta, hogy másnap, szombaton elosztja a ruhákat. Elsőként a Pósán család válogathatott magának a rengeteg ruhaneműből, majd azok a szintén árvízkárosult családok következtek, akik szintén Ongán járnak iskolába.

A következő utunk apropója a Csajokamotoron.hu 2011-es Jótékonysági Motoros Naptárából befolyó összeg átadása lesz a Pósán család részére, ezért aki még eddig nem tette meg, vegye meg a naptárat webáruházunkban vagy a Bázis Motor üzletében, hogy ezzel is segítsen.

A ruhabörzén befolyt összegből hamarosan tisztítószereket vásárolunk majd, és azokat a vörösiszap áldozatainak szállítjuk le Kolontárra.

arvizkarosult adomany 1arvizkarosult adomany 4arvizkarosult adomany 10arvizkarosult adomany 12arvizkarosult adomany 15arvizkarosult adomany 16

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x