MotorbemutatóMotorok

Retro őrület a Harleynál

Harley-Davidson 2012A február 1-i amerikai bemutató után Magyarországon is lerántották a leplet két 2012-es Harley-Davidson modellről.

Erre az évre ismét jó néhány újdonsággal készült az amerikai motorgyár. Az egyik ilyen, hogy 2012-től (a Blackline kivételével) minden Softail és túra modellt a Twin Cam 103™ (1690 cm3) motorblokkal szerelik majd össze.  A gyár power cruisere a V-Rod ebben az évben ünnepli tizedik évfordulóját, és ebből az alkalomból egy gyönyörű, ezüst színű verziót dobnak piacra, valamint minden V-Rod évfordulós márkajelzéssel jelenik majd meg.

De ezúttal nem ezek miatt hívta össze a magyarországi importőr a sajtó képviselőit. A Neszmélyi úti Bázison két másik motorcsoda várta letakarva a kíváncsi szemeket pénteken.

Ahogy pár évvel ezelőtt a gyár elkezdett nyitni a fiatalabb korosztály felé, a tervezők is egyre nagyobb figyelmet szenteltek a custom piacon végbemenő motorépítési trendeknek. A két új modell szerintem a chopperek, bobberek divathullámáról már lekésett, de várhatóan a vásárlók így is örülnek majd a két különlegességnek. A nagy márka a saját múltjából merítve felvonultat néhány ismerős elemet, amelyeket az utóbbi évek motorkiállításain megfigyelhető részletekkel kombinálva a harmincas korosztályt szólítja meg.

Még több kép a galériában!Ha veszünk egy tetszőleges Softail modellt és lecsupaszítjuk az alapokig, megkapjuk a 2012-es Slimet. Az egyszerűség jegyében egészen az 1950-es évek bobberjeihez nyúltak vissza a tervezők. A motor hátulja keskeny, a sárvédőn hiába keressük a hátsó lámpát, mert azt az indexekkel és a féklámpával is egybe építették. A tank közepén egy egyszerű, vékony bőrcsík fut hosszában, amely a retro formájú műszerfal alól indul el.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A tank és az egyszemélyes, steppelt ülés eleje között kis rést hagytak, így a sofőr menet közben is jól láthatja a hengerek tetejét. Az első sárvédőt – mivel a forgalomba helyezéshez szükséges – nem távolíthatták el teljesen, de a lehető legkisebbre szabták, hogy minél jobban mutassa az első kerekek szépségét. A hengerek teljesen feketék maradtak, nincs ezüstre csiszolva a hűtőbordák széle, és a Harley-kon megszokott rengeteg króm helyett csupán polírozással fényesítették a dekniket.

Az 1940-50-es évek sufnituningjait idézi a Hollywood kormány is, amely eredetileg a háború előtti, springer villás, Harley modelleknek volt a jelemző alkatrésze. A vastag kormánycsövet merevítő vékonyabb cső alkalmas a kiegészítő lámpák vagy extra csomagok, hengertáska, hálózsák felerősítésére.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük