fbpx

Rajtol az European Junior Cup

Sebestyén Péter EJCMagyarország, kicsi ország, ahol nem mindig felhőtlenül kék az ég, de él a motorsport, feledhetetlenek a motorsport történelmébe bemotorozott legendás hőseink, és emellett jelen vannak a fiatal, tettre kész tehetségek.

Olyan nagy alakokra és az általuk lefektetett mérföldkövekre gondolok, mint Drapál János VB sikerei, Talmácsi Gábor 2007-es világbajnoki győzelme, vagy éppen Tomes Patrik, első magyar 10 éves versenyzőnk európai bajnoki 2. helyezése. A sor folytatódik, mert menthetetlenül folytatódnia kell. A nagy kérdés az, hogy hogyan, és kivel…?

Napjaink motorversenyzői utánpótlásának egyik legkiemelkedőbb alakja a fiatal, 18 éves Sebestyén Péter, aki már 11 évesen magasra helyezve a lécet saját kategóriáján kívül nívósabb, illetve magasabb kategóriákban is sikereket és bajnoki címet szerzett. Letette névjegyét a RedBull Rookies Cup sorozatban, 2008-ban az Alpok Adria bajnokság összetett 2. helyén zárt. Kiváló eredményekkel szerepelt a Spanyol Bajnoki sorozatban a TEY Racing csapattal, később pedig a World Wide Race csapat színei alatt teljesített VB 125 ccm-es kategóriájában minden egyes csapat elismerését kivívta.

Számtalan alkalommal volt küszöbön az ominózus, mindent elsöprő nagy kiugrási lehetőség. Mint azt mindenki sejtheti, sajnos a technikai sportok nem pusztán a tehetségen múlnak. Számtalan anyagi és technikai feltétele van annak, hogy az adott versenyző egyáltalán elindulhasson, és stabil feltételekkel végigvihessen egy szezont. A kitartás, az összetartás és az akaraterő meghozta a gyümölcsét. Elérkeztünk ahhoz a sorsdöntő pillanathoz, amikor a csapat, és a feltételek összeálltak a dobbantáshoz…

Sebestyén Péter 2013-ban a HONDA Komfront és a SHOX fő támogatásával részt vesz az EJC-ben (European Junior Cup), a HONDA gyári tehetségkutató sorozatában. A 8 európai WSBK helyszínen megrendezett versenysorozatban Peti szerelőjével illetve technikusával – avagy ahogy mondani szokták, versenymérnőkével – Dede Istvánnal indul, akivel az évek során összecsiszolt párossá kovácsolódtak. A versenymérnök és pilóta közti összhang kulcsfontosságú a győzelemhez, így bíztató kezdet előtt áll az elszánt csapat.

A Superbike VB lépcsőfokának is nevezett tehetségkutatón a világ számos országából benevezett, 14-19 éves versenyzők azonos feltételek mellett bizonyíthatnak. A kulcsfeltétel nem más, mint a 2012 novemberében debütált Honda CBR 500 R. A motor jól vizsgázott az első teszteken, és a motoros közösség is hamar a szívébe zárta. A versenyekhez szükséges módosításokkal méltán adják majd az alá a 34 fiatal versenyző alá (köztük a szintén Magyar Bódis Ricsi alá), akik hamarosan megküzdenek a sorsfordító és nemes díjért: a győztes pilóta a híres HONDA szárnyak alatt indulhat a 2014-es szezon Superstock EB 600 kategóriájában!

Ahogyan korábbi sikeres versenyzőink nyilatkozták, a versenyek alatt óriási erőt ad a közönség bíztatása, kitartása. Büszkék lehetünk arra, hogy ismét egy tehetséges fiatal motorversenyző kerül egy kimagasló nemzetközi tehetségkutató sorozatba. Míg Peti a célért hajt és húzza a gázt, a mi dolgunk támogatni, és teljes erőbedobással bíztatni Őt. A lehetőség adott, hamarosan kezdődik a megmérettetés… Hajrá Peti!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkámat a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 szavazás
A cikk értékelése
Feliratkozás
Értesítés
guest
0 hozzászólás
Inline visszajelzések
Összes hozzászólás
0
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Szólj hozzá!x
()
x