CsajokMotoros csajok

Doddy: ezt jobban akartam, mint addig bármi mást

IMG 0085Az én motoros életem nemrég kezdődött el igazából, de kezdek mindent a legelején.

Még nagyon kis iskolás voltam, mikor nővérem barátja vett magának egy motort. Akkor még nagyon nagynak tűnt a 125 ccm. Mindig őt nyúztam, hogy ha csak egy kis kört is, de vigyen. Már akkor nagyon szerettem ezt az érzést. Élveztem, ahogy éreztem a sebességet, ami akkor nagynak tűnt, bár nem mentünk gyorsan.

Majd az évek teltével, egyre jobban érdekeltek a motorok. Bele borzongtam, mikor hallottam a hangjukat, vagy éppen láttam, ahogy a napfény játszik az idomain. Majd szépen lassan, de biztosan bekerültem egy motoros társaságba. Aztán mikor nyolcadikos voltam, összejöttem egy motoros sráccal. Vele rengeteget motoroztam, és igazából akkor kezdtem felfogni, hogy milyen is ez az életstílus.

Nekem nagyon megtetszett, és a rabjává tett. Melegség, és boldogság járta át az egész testem, és lelkem, mikor az utakat szeltük. Imádtam. Nem tudtam másra figyelni, csak a motorra. Aztán amikor vele szakítottam, és így a motorozás is kimaradt az életemből, teljesen más lett a világ. Sírni tudtam volna, mikor a motorok hangját hallottam. Olyan volt ez az érzés, mintha a szerelmemtől választottak volna el.

Szerencsére azért sokat tanultam attól a fiútól. Attól kezdve már a hangról meg tudom állapítani a motor típusát és ccm-ét. Ezekben az időkben nem számíthattam másra, csak a haverjaimra, akik vittek 1-2 kört ha tudtak. Aztán elkezdtem foglalkozni azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nekem lenne motorom, és én vezetném. Majd egy kis idő múlva biztosra éreztem. Én akarom, hogy legyen motorom, és ezt jobban akartam, mint addig bármi mást.

IMG 0083Most már csak egy nagyon fontos dolog tartott vissza az álmomtól. A szüleim. Fárasztó, és nehéz majdnem egy év kellett ahhoz, hogy meg tudjam őket győzni, hogy nekem kell egy motor. De végül sikerült édesanyámmal kompromisszumot kötnöm. Jó lett a félévim, így elkezdhettem a jogsit. Épp hogy megkaptam a bizit, drága sógorom nézett nekem egy gyönyörű motort, egy Aprilia RS 125-öst. Igaz, én Honda NSR-t szerettem volna eredetileg, de ennek a szépségnek nem tudtam ellenállni.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Doddy profilja

Januárban el is mentünk megnézni. Gyönyörű volt. A vér is meghűlt bennem, mikor megláttam. Tudtam, és éreztem, hogy kell nekem. Barátom hozta haza, mivel én akkor még soha életemben nem vezettem motort. Aztán míg én a KRESZ-t csináltam, mindig kijártunk egy elhagyatott kis útra, hogy gyakoroljam a motorozást.

Már elég jól ment a dolog, amikor elestem. Nem igazán emlékszem semmire, csak arra, hogy az járt a fejemben, hogy mi lehet az én szépségemmel. Szerencsére nem lett nagy baja, csak 1-2 horzsolás, index, meg a váltó. Anyáéknak alig mertem elmondani, hogy mi történt.

IMG 0084Amikor elmondtam, anya annak örült, hogy nekem nem lett semmi bajom, és a motor is egyben van. A haverjaim csak viccesen fogták fel a dolgot, és csak annyit mondtak, hogy „Még meg sincs a jogsid, és máris igazi motoros vagy!”.

Utána közel kettő hónapig nem mertem motorra ülni. De a rutin órákon legyőztem. Igaz bennem volt a félsz, de sikerült legyőznöm, és minden vizsgám sikerült elsőre. Azóta már próbálgatom a kicsi gépemet. Nagyon jó érzés, hogy tudom, ő az enyém, és csak akkor veszítem el, ha én akarom. De az is jól esik, hogy nem sokan ismerik még a motoromat itt a faluban, és igencsak megnéznek. Én ezt szeretem.

Szüleim a mai napig nem értik, hogy egy lányt hogy érdekelhetnek ennyire a motorok. Én ezt annyival meg szoktam nekik magyarázni, hogy elmondom mit érzek a motorok és minden olyan dologgal kapcsolatban, ami a motorozáshoz kapcsolódik. Mert merem azt állítani, hogy teljesen a rabja lettem.

Széles utat mindenkinek!!!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük