fbpx
CsajokMotoros csajok

Pataky Bea és a kristályos Street Bob

luxusauto07 9854A motort mintegy megkoronázva kerültek fel a kristályok. Az oldaldobozokon egy-egy stilizált íj látható, a hátsó sárvédőn a Harley-Davidson emblémája, elöl pedig Bea monogramja van a kövekből kirakva. A mintákat a Chrystal Design cég grafikusaival egyedileg tervezték meg. A végső elszámolásnál kiderült, hogy nagyjából 5000 kő teszi teljesen egyedivé ezt a valóban csajos motort.

Amikor Bea terhes lett, eladta az addig használt 1100-as motorját, és vett egy 250-es Suzuki Intrudert, hogy óvatosabban, rövidebb utakon használhassa. Aztán kiderült, hogy ez az elmélet nem válik be.

Terhesen, illetve kisbabával nem használta a kisebb teljesítményű motort sem, és amikor újra elhatározta, hogy nyeregbe pattan, ismét nagy motorra vágyott. A Harley modellváltásának köszönhetően ráadásul úgy alakult, hogy nagyobb motorja lett, mint férjének, Pataky Attilának, aki jelenleg egy 1500 köbcentis Heritage Softailt hajt. Az Intruder, amiben mindössze 400 kilométer van, megmarad kisfiuknak tanulómotornak.

Mivel Budajenőn laknak, Bea leggyakrabban Székesfehérvár felé veszi az irányt, ha motorozni támad kedve. Sokszor kirándul egyedül, gyakran, ha az EDDA éppen turnén van, meglátogatja párját motorja nyergében, vagy követi a buszt a koncertekre utazva. Mivel a motor idén épp az Alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál napjára lett kész, első útja természetesen oda vezetett a harlis csapattal.

Ebben a szezonban mindössze 3000 kilométerre futotta, de úgy tervezi, hogy jövőre ezt legalább megduplázza. Ikertestvérével ritkán motoroznak együtt, hiszen Editt választása egy más típusú motorra esett, ő egy Suzuki SV650 büszke tulajdonosa.

Habár ezúttal Pataky Bea motorja tőlem megnyerte a Luxusautó Show legcsillogóbb motorja díjat, azért akad a kiállításon más látnivaló is. A rengeteg drága autó mellett láthatunk bőven motorokat a Hungexpo A és D pavilonjában. Hatalmas standdal jelent meg például a Kawasaki, az összes aktuális modell megtekinthető a hétvége alatt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

patakybea 9856A Suzuki Black Motors standján Bitter Sándor versenymotorját állították ki az új modellek mellett, és valószínűleg szombaton Bitti maga is kilátogat a showra. A Harley-Davidsonnál Sapka Time Machine-ján kívül az új Sportstert is megcsodálhatjuk, a Waltz Hardcore Hungary pedig a leglátványosabb építéseit hozta el a kiállításra.

Ezen kívül a szemfülesek találnak Piaggiokat, Hondákat, BMW-ket, és aki jól figyel, megállapíthatja, hogy a luxusjárgányok nemcsak a nőket vonzzák, hanem legalább ugyanannyira a médiasztárokat…

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x