MotorokMotorozás

Olcsósítsunk! Válts biztosítót!

kotelezo biztositasAz elmúlt években mindig volt valami fontosabb dolgom, így állandóan lekéstem a kötelező biztosítás váltást. Most résen vagyok, és már két járművünk kötelezőjét sikerült átkötnöm jelentős kedvezménnyel. 

Mivel a kötelező biztosítás – ahogy a neve is mutatja – kötelező, nem mindegy, hogy mennyiért kötjük meg. Persze arról is gyakran folynak viták, hogy nem járunk-e rosszul egy olcsó biztosítással, vagy egy noname biztosítóval, amely az olcsó biztosításokkal próbálja magához édesgetni a tagokat, aztán ha baj van nem fizet, vagy netán csődbe is megy még idő előtt. 

Ami miatt most esik erről szó az az, hogy néhány évvel ezelőtt még december 31. volt a kötelező biztosítások évfordulója. Mivel a biztosítás váltást – pontosabban a régi szerződés felmondását – legalább 30 nappal a biztosítás fordulója előtt lehet felmondani, a november volt az a hónap, amikor ezt meg tudtuk tenni. Mivel az emberek többsége nem cserélgeti túl sűrűn a járműveit, a legtöbb gépjárműtulajdonosnak még midnig december 31. a biztosításának évfordulója. 

Így van ez nálunk is. Kivéve az én motoromat, amelynek a biztosítása épp az utóbbi évek zűrzavarának esett áldozatul. Végül úgy tűnik, sikerült megoldani a dolgot, de most valamikor nyár közepén jár majd le a kötelező biztsoításom, úgyhogy résen kell lennem akkor is. 

A rendes biztosítók egyébként a szerződés lejárta előtt másfél-két hónappal küldenek egy értesítő levelet, amelyben a következő évre vonatkozó tarifáról értesítenek. Ennek a levélnek a birtokában már sokkal könnyebb kiválasztanunk egy olcsóbb biztosítót. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ha önállóan kezdenénk neki ennek a procedúrának, elég hamar elvéreznénk, ha minden biztosítótól szeretnénk beszerezni a szükséges információt. Szerencsére vannak olyan alkusz oldalak, amelyek megtették ezt helyettünk, nekünk csak a jármű adatait kell megadni – elég részletesen, úgyhogy csak akkor kezdjünk hozzá, ha van rá legalább egy óránk. 

A héten nekünk is megérkeztek az értesítő levelek, pontosabban eddig három összesen, ebből kettőt a kalkuláció alapján már újra is kötöttem. A 2002-es Suzuki Swiftünk biztosítása maradt a régi helyen, az évi 23360 Ft-nál nem találtam olcsóbb megoldást. A férjem motorjával viszont már sokkal szerencsésebb voltam, az évi 14235 Ft helyett sikerült 5004 Ft-ért újrakötnöm, ami azért elég jelentős különbség.

A másik hatalmas spórolást az ezer éves (2005-ös), 50 cm3-es Piaggio robogónál sikerül véghezvinnem, ugyanis jövőre már 27815 Ft-ot kellett volna rá fizetnem. Mivel azt a robogót már alig használjuk – sőt már el is akartuk adni évekkel ezelőtt, csak nem kellett a kutyának sem – a férjem azt mondta, hogy ne fizessünk utána kötelezőt. Arra az évi 1-2 alkalomra, amikor elszalad vele a boltba, kár kidobni a pénzt. 

Azért készítettem egy kalkulációt, mert úgy emlékeztem, hogy mikor először kötöttünk rá kötelező biztosítást, még olyan 3000 Ft körül volt az ára évente. Megbeszéltük, hogy ha ilyesmi a nagyságrendűt találok, akkor mehet, máskülönben hagyjuk lejárni a biztosítást, aztán majd meglátjuk. Végül a kalkuláció eredményekén 3480 Ft-os (baleseti adóval együtt 4524 Ft) éves díjra sikerült átkötnöm, a fent említett 27 815 Ft-hoz képest. 

Szóval eddig évi 32222 Ft-ot spóroltam azzal, hogy ezúttal nem húztam az időt, hanem azonnal leültem kalkulálni, ahogy megérkezdtek az értesítő levelek. Jó tanulság volt ez, és még belegondolni is szörnyű, hogy mennyit motorozhattam volna abból a pénzből, amit az elmúlt 3-4 évben fölöslegesen fizettem be a kötelezőre. (Egy telitank benzinnel, ami olyan 5000 Ft körül van kb. 300 kilométert el tudok menni, tehát kerekítve majdnem 2000 kilométert tudnék menni ennyi pénzből.)

Tehát te is légy résen, és nézz utána, hogy nincs-e olcsóbb megoldás a jelenlegi biztosítódnál! Ha pedig már sikerült a váltás, írd ide hozzászólásba, hogy mennyit spóroltál ebben az évben! 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük