fbpx
CsajokMotorokMotoros divatMotorozás

Olcsó GPS tartó motorkerékpárra az eBayről – VIDEÓVAL!

gps konzol motorra 1A tok megérkezett a megadott szállítási időn belül, így a Nemzetközi Női Motoros Napon már ki is próbálhattam. Előtte a férjem felszerelte a robogóra, de neki nem jött be. Azt mondta, semmit nem lát rajta. Több kütyü, tömítés van a csomagolásban, amivel a különféle kormányvastagságok esetében módosíthatjuk az átmérőt. Az egyetlen dolog, ami nincs megoldva, hogy mitől marad a tok a konzolon… vagy kimaradt a csomagból valami csavar, vagy ezt a részt nagyon nem gondolták át.

Először pillanatragasztóval rögzítettük. Úgysem akarom levenni, bár mondjuk egy túrán nyilván praktikusabb tokkal együtt magammal vinni a telefont vagy a GPS-t, mint mindig kivenni a tokból. Főleg ha az eső is esik. A pillanatragasztó nem bizonyult tartósnak, így később a számítógépből megmaradt pici csavarral csavarozzuk a tok műanyag részét a konzolhoz, és így már két hónapja tökéletesen tart.

(Frissítés: később, a második darabnál rájöttem, hogy be kell pattintani a konzolt a tokba. Ez a mozdulat jól látható a harmadik példány felszerelésről szóló videóban. )

A tokban egyébként különféle vastagságú szivacsok is vannak, amivel a különféle méretű eszközöket lehet stabilan rögzíteni a tokban. Persze lehet kapni különféle méretű tokokat, de azért valami kis mozgástér minden méretnél van. (A vicces az, amikor a telefont véletlenül a szivacs mögé teszem, és az első gondolatom az, hogy jaj, bedöglött a telefonom, mert semmi nem látszik rajta.)

A műanyag tok cipzárja ránézésre vízálló, bár direktben eddig nem próbáltam. Amikor Alsóörsön éjszakára nyitva hagytam a tokot, akkor persze bepárásodott, de ez amatőr hiba.

gps konzol motorra 5Az átlátszó műanyag fólián keresztül még kesztyűben is lehet nyomkodni a telefon képernyőjét. Nem mondom, hogy úgy, mintha nem lenne ott, de ez nagy előny, hogy nem kell állandóan kivenni a telefont, ha valamit állítgatni akarok rajta.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Pici hátránya, hogy mivel nincs fülhallgatóm (mármint, ha akarnám nyilván lehetne), kénytelen vagyok a telefon képernyőjén látottakra hagyatkozni. Ehhez egyrészt állandóan le kell nézni a kormányra, másrészt, ha úgy süt a nap, akkor tükröződik, és nem látok rajta semmit. A helyzeten nem javít, hogy a kormányra szerelt szivargyújtó aljzat miatt nem lehet elforgatni jobban a tokot – később rájöttem, hogy ha a gyári szivargyújtóba dugom a telefonomat, sokat javul a helyzet.

Sosem próbáltam még, hogy mit tud egy 30.000 Ft-os GPS konzol és tartó. Majd egyszer talán… de arra, amire nekem kell, ez a 3000 Ft-os is tökéletesen megfelel eddig. Próbáltam már városi forgalomban, ahol ismerős vagyok, ezért nem kell állandóan a GPS-t böngésznem, elég, ha néha rápillantok, hogy lássam, javasol-e másik utat, vagy számíthatok-e valahol torlódásra. Országúton is volt alkalmam tesztelni, ahol viszont nem történnek olyan hirtelen a dolgok, hogy emiatt kelljen szuggerálnom a navigációt folyamatosan.

gps konzol motorra 5A vicc az egészben, hogy a Street Glideon gyárilag van beépített navigáció, csak a szervizben kellene telepíteni. Mondjuk azt el sem tudom képzelni, hogy azon a pici kis képernyőn feketében mit mutatna. Egyenlőre tökéletesen megfelel a Waze. Az más kérdés, hogy külföldön, ahol nincs mobil internet, hogy oldanám meg hirtelen a tájékozódást. Valószínűleg előkaparnánk az ezeréves GPS-t, vagy maradna a hagyományos térképes megoldás. Azt is nagyon szeretem.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x