fbpx

Örökség: új magyar folk-rock formáció

Hogy mi vezetett az új formáció megalakításához? Ez egy érdekes történet

Örökség – ezt a nevet kapta Magyarország új folk-rock zenekara, amelyet a Kormorán öt volt tagja és három másik ismert muzsikus alapított. Az együttes muzsikusai: Tóth Reni (ének), Géczi Erika (ének, gitár), Mr. Basary (ének), Szabó Miklós (gitár), Nagy László (dob), a jelenleg Kormoránban is zenélő Gáspár Álmos (hegedű) és Zsoldos Tamás (basszus gitár), valamint a Nox együttesből ismert Gulyás Ferenc, aki sok szép népi hangszeren játszik.

A Kormorán együttest az elmúlt 10 évben stabilan kilenc muzsikus alkotta, többek között az Örökség alapítói. Ez ritkaság volt a zenekar történetében, hiszen az ezt megelőző 25 évben közel 80 muzsikus fordult meg a Kormorán háza táján. Mégis ez a 10 év úgy telt el, hogy olyanok voltak, mint egy nagy család.

Számtalan alkotás, számtalan színvonalas produkció, és megannyi koncert. Kialakult egy kép, hogy ez a kilenc muzsikus a Kormorán. 2010 végén azonban változás történt a zenekar életében, és a zenekar két irányba vette útját. Hét muzsikus együtt maradt és Örökség néven tovább viszi a lángot, megőrizve azt a zenei stílus- és hangzásvilágot, amit az emberek tőlük megszoktak, megszerettek.

„Járjuk az utunkat és énekeljük tovább dalainkat, visszük tovább az örökséget, ami a tarsolyunkban összegyűlt, megőrizve a Kormorán elmúlt években felvállalt eszmeiségét és hangzásvilágát, ötvözve saját gondolatvilágunkkal és zenei ötleteinkkel.” – írták az őket szerető embereknek közzétett nyílt levelükben.

Érdekes, új koncertprogrammal készülnek a 2011-es évre, melyben hallhatóak lesznek az „örökzöld” Kormorán slágerek, de ezeken kívül olyan dalokat is műsorra tűztek, melyeket régen játszottak koncertjeiken. A jó hangulat és pergő ritmusok ebben az évben is ugyanúgy koncertjeik részei lesznek, mint a szívhez szóló szép dallamok és szövegek. Szeretnék minél több emberhez eljuttatni zenéjüket, műsorukat, melynek célja az örömszerzés, a szórakoztatás, a kikapcsolódás és olyan értékek megőrzése, mint a népies dallamok és hangszerek megszólaltatása.

Az Örökség muzsikusai a továbbiakban is missziót szeretnének képviselni: hagyományainkat, veretes népzenénket korszerű zenei eszközökkel megmutatva énekelni a szeretetről és az összetartozásról. Természetesen a régi dalok mellett, sorra születnek az új szerzemények, talán már ebben az évben hallhatóak lesznek a koncerteken, és kezünkbe vehetjük az Örökség első zenei albumát is.

A rutinos és elismert zenészekből álló formáció áprilisban kezd el koncertezni. Első koncertjük Budapesten a XIII. kerületi József Attila Művelődési Házban lesz április 9-én.

Amíg el nem készül a zenekar saját honlapja, a csapatról és koncertjeiről közösségi oldalakon (facebook, iwiw) is lehet informálódni, csakúgy, mint a www.tothreni.hu weboldalon.

Ajánlom másoknak is

Cseréld a bukósisakodat sapkára!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x