Nyugodjanak békében! – emlékhelyek az utak mentén
Kettős tragédia
Mondhatná bárki, hogy a felsorolt aggodalmak alaptalanok, mert nem történt még precedens arra, hogy egy ilyen emlékhely miatt következett be baleset, de ez sajnos nem így van. Ki ne hallott volna a 2007. nyarán bekövetkezett mecseki motoros balesetről, ahol két motor ütközött egymásnak, és a vétlen férfi a helyszínen azonnal életét veszítette.
Szülei emeltek az emlékére kegyhelyet, ami önmagában is veszélyes helyen van, hisz egy nem belátható kanyar után bukkan szem elé, és közvetlen az aszfalt mellett található. A közútkezelőnek több problémája is volt az objektummal kapcsolatban, ezért a család saját költségén létrehoztak egy szalagkorlátot, ami javarészt eltakarja azt.
A szülők sajnos sosem bírták feldolgozni egyetlen gyermekük elvesztését, gyakran jártak ki a helyszínre, csinosítgatták az emlékhelyet, ami egyre nagyobb lett. Így tettek 3 évvel ezelőtt is, éppen egy nappal Mindenszentek előtt, amikor is az édesapát halálra gázolta egy autós – adta hírül a bama.hu. A körülmények a hír kiadásakor még tisztázatlanok voltak, ám az egyértelmű, hogy az idős férfi az úttesten tartózkodott, ahol pedig senki sem számít gyalogosra. A tragédia fényes nappal, délelőtt történt, egyébként jó látási viszonyok között.
Miért?
Felmerül tehát a kérdés: mi készteti a hozzátartozókat az ilyen kegyhelyek létesítésére. Magamból kiindulva, én nem szeretnék folyton arra a helyre emlékezni, ahol egy számomra kedves személy az életét veszítette. Az egy negatív, rossz hely. A kegyelet lerovására a temető a legmegfelelőbb, ahol a szeretett személy teste fekszik, illetve hamvai el vannak helyezve.
Hitem szerint a lélek testhez van kötve, elszáll a test halálakor, tehát a baleset helyszínéről az is villámgyorsan távozik. Sőt, ha a szerencsétlenül járt személy esetleg a kórházba szállítás közben, vagy épp a kórházban veszíti életét, oda sem helyezünk soha mécseseket, emléktárgyakat.
Szerettem volna választ kapni a miértre, és arra jutottam, hogy az emberek többsége vállvonva tanácstalanul annyit mond: “ez a szokás”, “mindenki így csinálja”. Mint a hálapénz intézménye, ugyanaz a jelenség. Mindenki elítéli, mégis szinte mindenki ad. Mert így “szokás”.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Olvastam egy édesanyáról, akinek a fia motoros balesetben halt meg, és barátok emeltek emlékhelyet neki. Ő gondozza, rámaradt, pedig neki ez nyűg, és nem is ért egyet vele. Elmondása szerint a fia is “baromságnak” tartotta.
Tehát igazából nem meggyőződés húzódik a háttérben. Úgy tűnik, hogy azok a hozzátartozók, akik rendszeresen járnak ezekre a helyekre ÉS a temetőbe is, egyfajta vezeklésnek élik ezt meg. Valószínűleg hibásnak érzik magukat a szeretett személy halálában. Nem tudják feldolgozni a veszteséget, de így nem is fogják. Mert dolguk van vele, kötelességüknek érzik gondozni, fenntartani a rossz emléket is.
Képek forrása: http://www.borsonline.hu/ , https://fr.123rf.com/ , https://maps.google.com/ , https://net.jogtar.hu
