14. Nemzetközi Női Motoros Nap 2020. május 2. szombat!

CSAK HAJTS!

  • Női Motoros Nap
  • Két napon keresztül ünnepeltük a 12. Nemzetközi Női Motoros Napot

Két napon keresztül ünnepeltük a 12. Nemzetközi Női Motoros Napot

Tartalomjegyzék

noi motoros nap cimlapEgyik nap túrával, másik nap vezetéstechnikai tréninggel emlékeztünk meg közösen a motoros nők ünnepéről, amit a világ minden részén egyszerre ünnepelnek a csajok évről-évre.

Május első szombatja az a nap, ami csak rólunk szól. Immár 12 éve ezen a napon motoros nők ezrei vonulnak az utcára illetve motoroznak azért, hogy megmutassák magukat a világnak, és üzenjenek egymásnak is. Már letagadhatatlan tény, hogy világszerte hatalmas tömegeket mozgat meg a motorozás világszeretete a gyengébbik nem körében is, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Idén két nap alatt közel 100 motoros nő vett részt a 12. Nemzetközi Női Motoros Nap programjain a Csajok a motoron szervezésében, de rajtunk kívül több százan motoroztak csak úgy, egyedül, barátokkal, a Balaton körül, külföldi túrán vagy csak az édesanyjukhoz, hogy megemlékezzenek róla.

HIRDETÉS (x)

A szombati nap programja egy közös túra volt, az ország közepére. Az ötletet az adta, hogy a déli csajok már régóta nehezményezték, hogy nekik a budapesti program túl messze van, így kompromisszumos megoldásként - mivel a budapesti felvonulás már tavaly is elmaradt - egy köztes megoldás született: motorozzunk el Soltra! 

12 nemzetkozi noi motoros nap 2018 81A szervezést nem könnyítette meg, hogy az ország minden részén most ünnepelték a ballagásokat, ezért a legtöbb hely le volt foglalva bankett céljára. De talán ennek köszönhető, hogy egy remek helyet talántunk Dunaegyházán, a solti Kis-Duna partján, ahol kényelmesen elfértünk, és még enni és beszélgetni is tudtunk. 

Meglepetésünkre a déli lányok egészen nagy csapattal, és igazán komoly motorokkal érkeztek, és jó volt látni olyan arcokat, akikkel korábban még az internetről sem ismertük egymást. A legidősebb résztvevő valószínűleg Vera volt, aki 68 évesen 42 éves lányát hozta magával utasként. Azt hiszem többek nevében mondhatom, hogy szeretnék mi is motorozni még az ő korában. 

12 nemzetkozi noi motoros nap 2018 122Dunaegyházáról a bajai csajokkal együtt gurultunk ár Soltvadkertre egy finom fagyira, ahonnan ők kis kerülővel már hazafelé vették az irányt, a Budapest környékiek pedig  a 6-os út után ezúttal mégis kipróbálták az 51-es út kátyúit. Jelentem, ezt az akadályt is leküzdötük, és mindenki szerencsésen, egészségben és egyben hazaért. 

Ezen a hétvégén volt Anyák napja is, ami csak még inkább színesítette a mi programunkat is. Mivel a résztvevők között sokan vagyunk már magunk is anyák, jó indok volt ez is egy kis motorozásra. Többen így tudták rávenni a párjukat vagy a családot, hogy részt vehessenek a Pest-megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Hungaroring Motoros Akadémia ingyenes vezetéstechnikai tréningjén, amit ismét csak motoros nőknek szerveztünk meg. 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!