13. Nemzetközi Női Motoros Nap 2019. május 4. szombat!

CSAK HAJTS!

Motorozz velünk a Nemzetközi Női Motoros Napon!

csam cimlap ifrd2018. május 5-én már 12. alkalommal ünnepeljük a Nemzetközi Női Motoros Napot. Ezúttal felvonulás helyett motoros túrára megyünk. Gyere te is! 

 

A bajai motoros csajoktól jött az ötlet, hogy ha már ismét meghiúsúlt a női motoros felvonulás - ezúttal a szokásos Váci úti helyszínünk környékén építkezés folyik - akkor mi lenne, ha végre kimozdulnánk Budapestről, és valami olyan célpontot választanánk a Nemzetközi Női Motoros Napon, ahova ők is eljutnának. Így esett a választás Soltra, ami nagyjából az ország közepén található, tehát Budapestről és Bajáról, illetve más városokból is hasonló esélyekkel közelíthető meg. 

Az előzetes vélemények alapján többeknek is tetszett az ötlet, így a cél már adott, már csak egy alkalmas helyet kell keresnünk, ahol le tudunk majd parkolni, és enni-inni is van lehetőség. Ehhez azonban szükség lesz egy viszonylag pontos létszámra. Tudom-tudom, nők vagyunk, bármi közbe jöhet, és akár az eső is eshet, de a helyszín lefoglalásához ez kell.

HIRDETÉS (x)

Tehát ha szeretnél velünk túrázni május 5-én, illetve ott leszel Solton a megjelölt helyen és időben, akkor írd fel magadt az alábbi linkre kattintva legkésőbb április 22-ig. A regisztráció nem jár semmi kötelezettséggel, de ha biztos, hogy nem jössz, akkor ne jelentkezz, ha lehet! 

A jelentkezés és a túra is csak motoros nőknek szól, így a férfiaktól elnézést kérek, hogy egyáltalán el kellett olvasniuk ezt idáig, de ők ne jelentkezzenek! 

A túra részleteit később kidolgozzuk, egyelőre úgy néz ki, hogy Budapestről 10 óra körül indulnánk el, a találkozót egy város széli benzinkútnál képzeltem el az 51-es útközelében, ahol lehet tankolni, reggelizni, beszélgetni és vécére menni indulás előtt. Együtt gurulnánk le Soltra, ahova gondolom 11-12 körül érnék le, így ott megebédelünk, beszélgetünk, ismerkedünk, és örülünk, hogy végre találkoztunk személyesen is.  

Visszafelé az útvonal ugyanaz, vagy akár a 6-os út is lehet a változatosság kedvéért, a jelentkezőkkel, résztvevőkkel ezt is mind megbeszéljük a túra előtt, vagy a túra közben. 

Ha nem velünk motorozol május 5-én, akkor se felejtsd el, hogy Vicki Gray azért találta ki ezt a napot, hogy ilyenkor a női motorosokat ünnepeljük, ezért bármerre is sodor éppen az élet, ülj motorra, és ha csak egy kis karikát tudsz is gurulni, akkor is tedd meg, hogy te is részese legyél a 12. Nemzetközi Női Motoros Napnak. Ha pedig a motorozásodról posztolsz a közösségi médiában, azt a #nőimotorosnap #csakhajts #ifrd2018 hashtagekkel tedd meg! 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Kövess bennünket

Blogok

Most nem a motorozásról lesz szó, nem is a szemem alatti karikákról (pedig nem is...
Bővebben...
A hétvégét a dunavarsányi nyaralónkban töltöttük, és a szomszédban ez a gépszörny állt. Eddig sosem...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj hetente friss híreinkről!