14. Nemzetközi Női Motoros Nap 2020. május 2. szombat!

CSAK HAJTS!

Túlnyomóan felhős, csapadékos volt a Női Motoros Nap

8 nemzetkozi noi motoros nap 20A világ nagy részén hűvös időben, esőben, néhol hóban motoroztak a csajok a 8. Nemzetközi Női Motoros Napon idén. Ennek ellenére egyre több ország csatlakozik a kezdeményezéshez.

Nagy átlagban elmondható, hogy mégis jó döntésnek bizonyult a Nemzetközi Női Motoros Nap péntekről szombatra áthelyezése. Ezzel az apró változtatással világszerte sokkal több nő tudott motorra ülni, hiszen nem kellett szabadságot kivenniük. Sokkal több volt a szervezett program vagy az előre meghirdetett túra is minden országban.

Sajnos a magyarországi időjárás vagy még inkább az előrejelzések sok nőt elriasztottak a részvételtől, pedig 2014. május 3-án kiváló motoros időre ébredtünk. A húsz fok körüli hőmérséklet és a felhős idő kedvezett a vezetéstechnikai tréning résztvevőinek. Tűző napsütésben ugyanis sokkal hamarabb elfáradt volna mindenki.

HIRDETÉS (x)

A létszám is ideális volt így a tanuláshoz, hiszen kisebb csoportokban sokkal több idő jut egy-egy résztvevőre, a hibák feltárására és javítására. Aki eljött a Ride For Life Club oktatói által vezetett ingyenes vezetéstechnikai tréningre, biztosan nem bánta meg, és délután kettőig alaposan kihasználta az időt a gyakorlásra.

A tréning után a program a finom, bográcsban főtt vörösboros marhapörkölt elfogyasztásával folytatódott, majd négy órakor - rövid eligazítást követően - felvette a vonulás alakzatát az immár néhány férfival is kiegészült csapat, és az ORFK motoros és autós rendőreinek biztosításával elindult a menet a Velencei tóhoz.

A felhők folyamatosan rémisztgették a részvevőket, de egész a vonulás végéig pár csepp esővel megúszták az egész napos programot. A bátrabbak, akik a Velencei tótól nem indultak azonnal haza, azok viszont hazafele sajnos bőrig áztak.

Ezzel együtt mindenki nagyon élvezte az egész napos programot. Már alig várjuk a következő évet, hogy kiderüljön, mit hoz a 9. Nemzetközi Női Motoros Nap!

 

Ezúton köszönöm a segítséget a szervezésben Fiedor Ferenc rendőr főtörzszászlósnak, vezetéstechnikai oktatónak, és Nóska Anettnek, az oktatást a RILI motoros vezetéstechnikai oktatóinak, a felvezetést az ORFK rendőreinek, a főzést Péter Annának, a sátrat az RMC Motornak.

További támogatóinknak köszönjük hogy minden résztvevő kaphatott egy ajándékcsomagot a 8. Női Motoros Nap emlékére: Tóth Andrea - Egyedi Horgol Ajándékok, Hibiszkusz Ékszer, Stanc-Pack Bt., Macska Magazin, Pajzs Kft., Kucklander Étterem, Pest-Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. (A részletes lista és a linkek a cikk mellet a bal oldali oszlopban találhatóak.)

 

Ha nem jutottál el a tréningre, de te is motoroztál szombaton a 8. Nemzetközi Női Motoros Napon, töltsd fel a képeidet a CsamClub.hu galériájába, és neked is elküldjük a női motoros nap ajándékcsomagját!

 

8 nemzetkozi noi motoros nap 48 nemzetkozi noi motoros nap 208 nemzetkozi noi motoros nap 278 nemzetkozi noi motoros nap 468 nemzetkozi noi motoros nap 558 nemzetkozi noi motoros nap 698 nemzetkozi noi motoros nap 798 nemzetkozi noi motoros nap 97

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Miközben szerveztem a csamos napot, azért folyamatosan a fejemben motoszkált, hogy még lehet idén olyan...
Bővebben...
Még mindig nem tudjuk, hogy mi baja a motoromnak, lévén, hogy megint nem ültem rajta...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!