14. Nemzetközi Női Motoros Nap 2020. május 2. szombat!

CSAK HAJTS!

Szent Flórián, Darth Vader és a Motoros Csajok

Tartalomjegyzék

6. Nemzetközi Női Motoros Nap a Hősök TerénRendkívüli meglepetésekben sem volt hiány a 6. Nemzetközi Női Motoros Nap pontosan megszervezett programjában. A hangulat pedig ismét a tetőfokára hágott.

 

Idén már harmadik alkalommal vártuk a motoros nőket szervezettt programokkal a nemzetközi Női Motoros Nap alkalmából. A szervezésben és a programok lebonyolításában ismét nagy segítségünkre volt a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.

Május 4-én reggel Vácon kezdtük a napot a József Attila sétány Duna parti aszfaltozott parkolójában, amelyet előző nap a helyi tűzoltóság tisztított le nekünk. Itt töltöttünk el jó pár órát, reggel 9-től délután 3-ig a pesti-megyei motoros rendőrökkel, akik ezúttal egy hölggyel, Bíró Melinda főtörzsőrmesterrel kiegészülve segítettek a résztvevőknek végrehajtani a motoros tudásukat fejlesztő gyakorlatokat.

HIRDETÉS (x)

Mivel május 4. egyúttal Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja is, ugyanezen a helyszínen tartották a városi tűzoltók is a megemlékezésüket. A lányok reggeli bemelegítése közben érkeztek sorban a tűzoltók a helyszínre. Mikor épp féloldalra átülve mentek a motorokon a résztvevők körbe-körbe, az egyik újonnan érkező lánglovag megjegyezte, hogy na, látszik, hogy ezt a feladatot a nők nem tudják megcsinálni. Kollégája világosította fel: "Nem látod, hogy ez mind lány?".

 

Három tűzoltó autó, köztük egy darus kocsi biztosította a látványos hátteret a gyakorláshoz a nap folyamán, az amúgy is gyönyörű helyszínen. Pihenésképpen a hölgyek is felmehettek a daruval 35 méter magasságba, ahonnan már egészen jó a kilátás a városra.

 

Az ebédszünetben locsolókocsiknak is jutott szerep, hiszen a tűzoltók egy baleset szimulálásaként egy autót gyújtottak fel, majd villámgyorsan el is oltották, ezzel is bizonyítva rátermettségüket. Természetesen ennél a bemutatónál is garantált volt a siker. 

Az ügyességi verseny helyezettjei

  1. Kapusi Csilla (Csincsu)
  2. Szauberer Nikoletta
  3. Tóth Szilvia

A napsütötte aszfalton órákig tartó gyakorlást egy háziverseny zárta, ahol az addig csetlő-botló hölgyek nagyon összekapták magukat, és végül igen szoros eredménnyel alakult ki a végső sorrend. A verseny után a motoros rendőrök felsorakoztatták a kis csapatot, és együtt, motoros biztosítással gurultak át a délutáni esemény helyszínére, az Andretti pizzériához.

 

A cikknek nincs vége, lapozz tovább!

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Amilyen szépen indult a december, annyira nem karácsonyi most az időjárás hangulata. Jövő hétre meg...
Bővebben...
Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!