fbpx
EseményekHírekMotorverseny

Nincs nő, nincs sírás?

GSXRkupa20070428 608Sajnos csak a depóban stikában fotózhattuk az izmos, félmeztelen férfitesteket, hiszen mégsem volt női indulója a hétvégén kezdődő GSX-R Kupának. Pedig a szilikonmellek mellett a kigyúrt bicepszek is jól mutatnának a napernyők alatt.

A tervek szerint idén már két hölgy is indult volna a GSX-R Kupában, de egyikük kéztörés-, másikuk pénzhiány miatt maradt le a versenysorozatról. Persze a vállalkozó szellemű lányok előtt még mindig szabad a pálya, hiszen akár egy-egy versenyre is lehet licencet váltani.

Összesített eredmények

Profi kategória:

  1. Magda Attila
  2. Székely Zsolt
  3. Juhász Dávid
  4. Benner Zsolt
  5. Bitter Sándor
  6. Benkő Zsolt
  7. Hoffmeister Zoltán

Amatőr kategória:

  1. Szabó Henrik
  2. Szabó Gábor
  3. Bodnár László
  4. Andrea Vidale
  5. Zsilják Lajos
  6. Kurta János
  7. Fodor Donát
  8. Eiselt Botond
  9. Németh Péter

Május 28-29-én az Alpok-Adria futamai között rendezték meg az idei GSX-R Kupa első és második versenyét. Szabó Attila a Hungaroring Motorsport Iskola vezetője a bevezető sajtótájékoztatóban elmondta, hogy náluk a szervezés olyan flottul megy, hogy – a meteorológiai előrejelzések ellenére – a verőfényes napsütés is az ő rendelésükre érkezett. Szükség is volt a napernyőtartó Playboy nyuszikra… és a pálya szélén nézelődő hölgyek számát elnézve érdeklődés lett volna néhány izmos napernyőtartó playboyra is.

A verseny előtti izgalmakat fokozta, hogy a sajtó képviselői mehettek egy-egy kört az Attila által vezetett felvezető Chryslerben. A légkondira nem csak a forró aszfalt miatt volt szükség: bár a motorosok sebességének közelébe sem ért, a konszolidált családi autó sikítva sodródott a Hungaroring hajtűkanyarjaiban, amitől minden utast levert a veríték.

A GSX-R Kupa versenyei professzionális és amatőr kategóriában zajlottak, a hétvége mindkét napján. A kupa következő futamát május 26-27-én a Pannónia Ringen rendezik meg.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x