Hírek

Női vezetőt választottak

kawa logo 1A Magyar Kawasaki Racing Team irányítását februártól egy hölgy veszi át.

Az Ivanics Motor Kft., a Kawasaki márka hivatalos magyarországi importőre nemrég bejelentette, hogy a cég által létrehozott és támogatott, Magyar Kawasaki Racing Team működését február 13-tól Firtosvári Andrea irányítja.

Az új vezető többek között a csapat korábbi eredményeinek túlszárnyalását is zászlajára tűzte a hamarosan induló szezonban.

Az új szakvezető több szálon is kötődik a technikai sportokhoz, és hosszú évek óta vesz részt a hazai sportéletben. Az így szerzett széles körű tapasztalatait pedig sport managerként is kiválóan kamatoztathatja új pozíciójában. Szakképzettsége mellett kiváló szervezési és vezetési képességekkel rendelkezik, amit az operatív feladatok mellett, a csapategység további erősítése érdekében is kiaknáz majd.

─ A hazai technikai sportok esetében ritka az olyan professzionálisan működő csapat, mint a Magyar Kawasaki Racing Team, ahol a biztos háttér mellett a csapat élvez minden prioritást. Büszke vagyok, hogy ezt a csapatot irányíthatom. Kiváló versenyzők, remek emberek alkotják a gárdát, mindenki tudásának legjavát adja a közös a cél eléréséhez. A magam részéről, mindent elkövetek majd a sikeres működés érdekében, és mint minden sportember, én is a korábbi eredmények túlszárnyalására törekszem a jövőben – nyilatkozta Firtosvári Andrea.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A versenyszezon már nagyon közel van, de ennek ellenére, elegendő idő áll rendelkezésére a csapatnak a felkészülésre, hiszen a vezetőváltás zökkenőmentesen zajlott.

A versenyzők zavartalanul, a megszokott körülmények mellett készülhetnek az idényre, ami nem pusztán a csapat, de a márka szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bír.

A Kawasaki már több, mint 10 éve van jelen Magyarországon. A márka sikereihez pedig mindig is hozzájárultak az általa támogatott versenyzők.

A Magyar Kawasaki Racing Team éppen ezért továbbra is egyik legfontosabb céljának tekinti a márka nevének, hírének öregbítését.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük