fbpx
EseményekMotorkiállítás

Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2014

budapest motor fesztival 2014 9Március, tavasz, motorok, végtelen út. A vérbeli motorosnak ilyenkor nem a húsvéti locsolkodás, a tavaszi nagytakarítás, a kertészkedés jut az eszébe, hanem az, hogy minél több időt tölthessen hobbijával. A megfelelő ráhangolódáshoz mi sem nagyszerűbb alkalom, mint kilátogatni az AMTS-re, ahol minden erről szól.

Kőbánya idén márciusban is a motoroktól, autóktól volt hangos, itt gyűlt össze a szakma és a célközönség apraja-nagyja. Mi is erősítettük jelenlétünkkel a motoros vonalat, és természetesen azon voltunk idén is, hogy minél több csaj kerüljön közelebb a motorozáshoz. A CSAM-os kiegészítőknek is nagy sikerük volt, így Nóri és Berni ezerrel pörgött a standon, hogy kielégítsék az igényeket.

Az idei AMTS nemzetközi mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 11 országból érkeztek kiállítók és résztvevők. A 80 000 m2 215 kiállítónak, és több mint 1000 járműnek adott helyet. A tömegben elvegyülve gyakran hallhatott a nézelődő idegen ajkúaktól elcsípett szavakat. Sokan hosszú utat tettek meg, hogy részt vegyenek a sokszínű eseményen.

A közepesen magas árú belépőért cserébe több eseményen is részt vehettek a látogatók. Nem mellesleg a belépővel mindenki egy sorsoláson vehetett részt, és a szerencsés nyertes egy Volkswagen EOS boldog tulajdonosaként távozhatott az ATMS-ről.

A minket leginkább érdeklő Budapest Motor Fesztivál, az EMAT (Épített Motorok és Autók Találkozója) és a Budapest Tattoo Expo mellett a magyar Stunt Riding Bajnokság, a Gymkhana Országos Bajnokság, motokrossz freesytle show, tuning autócsodák, járműtörténeti kiállítás is szórakoztatta a Hungexpo nagyszámú látogatóit.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A kiállítás első napján is szép számú érdeklődő volt jelen, de az igazi látogatói csúcs a szombati napra teljesedett ki. Mivel a fent említett események más-más érdeklési körű embereket vonzottak, sokan bepillanthattak számukra idegen, vagy ismeretlen területekre is.

A Budapest Motor Fesztivál pavilonjában képviseltették magukat a legnagyobb motorkerékpár forgalmazók. Így a Honda, a Suzuki, a Kawasaki, a Yamaha, a Harley-Davidson, a Triumph, a KTM, a Ducati, a Moto Guzzi, a BMW és további, kisebb gyártók újdonságai is megtekinthetők voltak egy üléspróba, egy fotó erejéig.

Lapozz a folytatáshoz!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x