fbpx
HírekMotorokMotorozás

Nemsokára Kawasaki Lime Ride Party!

kawasaki-lime-ride-party2014A hazai Kawasaki társadalomban egy dolog teljesen biztos, ha azt mondjuk lime, akkor mindenkinek azonnal a márka augusztus végi rendezvénye, a Lime Party jut eszébe. Úgy tűnik, ez most változni fog, mert a Kawasaki idén még valamit hozzátett a dologhoz, aminek eredményeképpen valami új született: a LimeRide Party.

A Lime Party komoly kihívás elé állította a szervezőket 2014-ben. Az elmúlt években megrendezett esemény ugyanis népszerűsége és sokszínű program kínálata ellenére az évek alatt kissé fásulttá vált, amit nem is az érdeklődők száma, hanem a résztvevők aktivitása mutatott leginkább.

A Kawasaki képviselet annak érdekében, hogy elkerülje azt, hogy a márka megkülönböztetett eseménye, a márkaidentitás hazai fellegvára egy szimpla pályamotorozásról szóljon, úgy döntött idén komolyan „hozzányúl” a rendezvényhez, és új tartalommal tölti meg azt.

Azonban ez nem olyan egyszerű, mint, amilyennek hangzik, hiszen hogyan is lehet valamit, ami már emblematikussá vált, és ami minden közösségi kapcsolat alapja, úgy felújítani, korszerűvé, ismét izgalmassá tenni és valami plusszal megtölteni, hogy közben ne csorbuljon az érték, amit képvisel? Nos, nehezen, de a Kawasaki azért megoldotta.

“Járt utat, járatlanért el ne hagyj!” – tartja a bölcsesség, ami feltehetően igaz is az esetek zömében, de a motorozás biztosan kivétel ez alól, már amennyiben szó szerint értelmezzük a tanácsot, de átvitt értelemben sem helytálló a Kawasaki éves kiemelt rendezvényének esetében. Viszont gondolatindítónak megteszi.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A márkaképviselet ugyanis abból indult ki, hogy a motorozás műfajának azért igen fontos része az új utak bejárása. Persze ez önmagában azért még kevés egy közösségépítő rendezvényhez, de ha ezt úgy integráljuk egy programba, hogy az egész érdekes, izgalmas és élményekkel teli legyen, akkor abból létrejöhet valami igazán különleges.

Így született meg a Kawasaki LimeRide Party, amelynek lényege, hogy egy előre meghatározott kiindulópontból – ami jelen esetben a Nagysápon található Granárium Központ lesz – kell egy útvonalat bejárni.

A gyönyörű tájakon keresztülvezető túrának különböző csomópontjai lesznek, ahol különféle feladatokat is teljesíteniük kell a résztvevőknek.

A rendezvény nem verseny, hanem egy élményfutam, ahol valóban a részvétel számít, így a Kawasaki nyereményekben sem a leggyorsabbak részesülnek majd, hanem sorsolással választják majd ki a díjazottakat azok közül, akik minden feladatot végrehajtottak az esemény során. A sorsolásra pedig azon a helyszínen kerül majd sor, ahol a rendezvényt lezáró “eszem-iszom” lesz.

Noha az augusztus 23-án megrendezésre kerülő LimeRide Party továbbra is alapvetően Kawasaki megmozdulás, a szervezők idén úgy döntöttek, hogy tárt karokkal várnak minden motorost, így nem csak a Kawával érkezőket.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x