Nem tudom, spanyol vagyok vagy magyar – szeptemberi motoros túra Spanyolországban
Motorosokkal egyébként egész út alatt alig találkoztunk. Itt-ott felbukkant egy magányos svájci motoros nagy BMW enduróval, de a helyiek ezúttal inkább a városokban, és leginkább robogóval járnak. Pontosabban robogóval leginkább a lányok, a férfiak inkább valami kisebb naked bike-kal.
Miután visszatértünk a déli kiruccanásról Déniába, még volt két napunk, mielőtt háziurunknak lejárt a szabadsága. Ebből egy napot mg motorozással töltöttünk, az utolsó napon, vasárnap pedig felkészültünk a visszaútra.
Hazafelé szintén nem siettünk, de nagyjából ugyanaz volt a szisztéma. Indulás után tettünk egy kis kitérőt Valenciába, ahol betértünk a helyi Harley-Davidson boltba, körülnézni. Nem vártunk pompomlányokra meg tűzijátékra, de azért így a négyezredik kilométerünk környékén jól esett volna egy figyelmes eladó vagy leglább egy kis érdeklődés. Bánatunkban megleptük magunkat egy kis ajándékkal, és indultunk tovább.
Utolsó spanyolországi szállásunk Tarragona mellett a Costa Dorada nevű tengerparton volt, ahol szintén két éjszakát töltöttünk egy kempingben. Végre egy hét kihagyás után ismét pancsolhattunk a tengerben, és elfogyasztottuk utolsó paellánkat.
A komp szerda délben indult Barcelonából Genovába, és ezúttal alig fértünk fel a motorokkal. Az afrikai Tangerből érkező járat már tele volt arab vendégmunkásokkal, akik pont most utaztak vissza dolgozni a teljes pereputtyukkal Olaszországba. A gyönyörű arab nőket és kislányokat sajnos nem mertem lefényképezni, pedig a kezük és a lábuk tele volt festve hagyományos henna mintákkal.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az első alkalom, hogy pulóvert kellett felvennünk a motoros kabát alá Genovában volt. Reggel nyolckor a hegyen alig volt több 10-15 foknál, de ahogy kiértünk a síkságra és emelkedett a nap, ismét 25 fok körül volt a hőmérséklet. Miután beugrottunk egy kis rokonlátogatásra a Milánó melletti Seregnoba, pénteken, szeptember 30-án indultunk tovább haza.
Utolsó éjszakánkat ismét Medvejában töltöttük, Horvátországban. A kempingben már véget ért a szezon, lezárták a bungalókat, de egy közeli magánházban 40 euróért kaptunk egy szobát hárman. Az esti hűvös miatt már nem volt kedvünk fürdeni, pedig amíg el nem tűnt a hegyek mögött a nap, biztos jó meleg volt. A helyi étteremben a pincér azt mondta, hogy ilyen szezonra nem is emlékszik pályafutása alatt, hogy szeptember végéig folyamatosan rengeteg munkájuk van.
Az utolsó szakaszt október 1-én tettük meg. Kb. 550 km volt még hátra hazáig. Máskor mindig várjuk már a kényelmes otthoni ágyat, de ezúttal nagy csalódás volt a határt átlépve meglátni az első kátyúkat, és az autópályán a hatalmas forgalmat. Pedig szombat volt, vége van a szezonnak. Még jó, hogy nem vártuk meg a vasárnapot a hazaúttal.
A három hét alatt megtett 5700 km alatt a legnagyobb megpróbáltatás este 7 órakor beérni a Kossuth Lajos utcába, és végigverekedni magunkat a felpakolt motorokkal a krosszpályához hasonló buszsávon fáradtan. A Keleti pályaudvarnál már majdnem sírtam, és azon gondolkodtam, hogy vajon a spanyolok mit csinálnak ennyivel jobban, hogy ott mindenhol tükörsima az aszfalt, és ottlétünk alatt nem találkoztunk egyetlen egy forgalmi dugóval…
(Miután kb. egy hétig tudnám mesélni az élményeket, egy csomó mindenről nem esett szó a beszámolóban. De ha bármi kérdésed van a túrával kapcsolatban, szívesen válaszolok.)
