fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

Nem női motor – Harley-Davidson Road Glide Special 2019 teszt VIDEÓVAL!

Néha arról is meg kell győződnünk, hogy hiába van egyre több motoros nő, és hiába terveznek sok könnyű és alacsony motort, ami kényelmes kis termetű hölgyeknek, azért vannak még olyan motorok, amiket nem nekünk gyártottak. Ez a Harley pont ilyen.

Már régóta szerettem volna kipróbálni a Road Glideot, de azért nem mindenáron. Úgy gondoltam, olyasmi lehet, mint a Street Glide, akkor viszont nincs mit írni róla. Ugyanúgy megy, ugyanolyan kényelmes, jól vezethető, ugyanolyan magas az ülés, csak sokkal több rajta az extra. Azért amikor megláttam testközelből, felülbíráltam az előzetes elképzeléseimet. 

Bár ez alapvetően nem egy összehasonlító teszt, mégsem tudom megállni, hogy összehasonlítsam a Harley-Davidson 2019-es Road Glide Special modelljét azzal a 2006-os Street Glide-dal, amit általában vezetek. Pedig már így leírva is látszik, hogy sok különbség van köztük.

Az első pl. az, hogy míg a Road Glide Specialt 114 köbincses (1868 cm3) Milwaukee-Eight® motorral szerelték, a Street Glide-om mindössze 88 köbincses, ami 1442 cm3-nek felel meg. Pedig már ez is elég erős motort feltételez, és gyakran megkapom, hogy minek ekkora motor (főleg egy nőnek).

Minek ekkora motor?

harley davidson road glide special 2019 27

Az ekkora motort többféleképpen is érthetjük: lehet ekkora a blokk vagy ekkora az egész motor. A kérdés egyébként teljesen jogos, de azt azért nem árt tudni, hogy 180 cm magas vagyok, és az évek alatt jó pár motort kipróbáltam már.

A választásom azért esett a Street Glide-ra, mert ezen volt a legkényelmesebb az üléspozíció, és már az első alkalommal is szuper jó érzés volt vezetni. Ami szintén nem utolsó szempont, hogy ez volt az, amin a legkevésbé nézek ki hülyén – az összes többi motor valahogy túl kicsinek látszik alattam.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ami furcsa, hogy a képeken a Road Glide Special is kicsinek néz ki alattam, pedig az érzésem egyáltalán nem ez volt, amikor ráültem. A Street Glide-hoz képest egy nagy, nehéz motornak tűnik. Azt tudni kell, hogy az én motoromat néhány centivel leültettük és az ülését is vékonyabbra cseréltem, hogy még alacsonyabban ülhessek. Ahhoz képest a Road Glide gyári ülését kimondottan magasnak és szélesnek éreztem, és a nagy súllyal rendesen meg kellett birkóznom, hogy oldaltámaszról két kerékre állítsam.

Érdekes adat, hogy míg terheletlenül a két motor gyári ülésmagassága ugyanúgy 695 mm, terhelten (egy 80 kg-os ember alatt) a Road Glide ülése mindössze 658 mm, míg a Street Glide 664 mm marad. Az is érdekes, hogy a Street Glide 2 cm-rel hosszabb, mint ez a luxuscirkáló, bár ez az adat nyilván nem zavar bele annyira a vezetési érzésbe. Nem úgy, mint pl. a súlya, ami viszont 12 kg-mal nagyobb, mint a Street Glidenak (szárazon 372 kg, menetkészen 388 kg), ráadásul az oldaldobozai is nagyobbak valamivel, úgyhogy oda is tudunk pakolni bőven plusz súlyokat.

A Road Glide Special már önmagában is egy szigorú tekintetű, tiszteletet parancsoló túramotor, de azzal, hogy minden krómot eltüntettek róla és helyette gyönyörű, feketére fényezték, még félelmetes is lett. Amíg vannak olyan modellek, amiknek kimondottam bazári külsőt kölcsönöz a sok krómozott látványelem, a feketére színezett blokk, a fekete kipufogódobok és a fekete teleszkópok láttán azt kell mondanom, hogy ez a motor kinézetre az ördög jómaga.

Az egységes fekete szín jobban kiadja a motor szép vonalait, és a félelmetes megjelenés mellett egyszerűséget sugall. A letisztult formavilágot erősíti az is, hogy a technikai részleteket, például a hátsó teleszkópot vagy az ABS alkatrészeit rendkívül ügyesen rejtették el.

A cikknek nincs vége, lapozz!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x