CsajokMotoros csajok

Nagyobb motor kéne, de a kicsi is hozzám nőtt, mit csináljak?

Szabó Brigi Suzuki GS 500

Aztán eltelt pár hét

A srác áradozott, hogy szuperül megy, imádja, örültem, hogy de jó, happyend lesz. Voltunk együtt motorozni, kanyarfotón. Ők voltak nálunk, mi Náluk. Örültem, hogy milyen szuperül alakult minden. Látom, hogy a GS jó kezekben van és folyamatosan tudni fogom, hogy mi van Vele.

Aztán 1 hónap elteltével mondta a srác, hogy olyan furán csattan egyet-egyet indítás után, mikor melegszik. Mutatta nekem egyik alkalommal, mikor nálunk volt, mondtam, hogy ne haragudjon de szerintem pont úgy jár, mint aminek semmi baja. Semmi plusz csattogást nem hallok. (Nektek is mondom, hogy komolyan nem hallottam semmit).

Aztán 2 hónappal később augusztusban már azt mondta, nem megy az egyik henger. 🤨 A kettőből… Holott láttam, hogy megy vele, mert folyamatosan rakta ki Facebookra, hogy most itt van, most ott van. Márpedig ha egy henger nem megy, azzal nem mész 50 méternél többet. Nem hogy 2 hengernél, de 4-nél se (tapasztalat, téli leállás után, Banditban 2/4 henger nem ment), mert okádja a füstöt, csörög, zörög, rángat.

Aztán szeptember végén írta ki a GS-es csoportba, hogy – huh ezt most nézzétek el nekem, nem vagyok jó műszaki téren – a lényeg, hogy van valami nyomás ami 9 bar környékén kell legyen a benzineseknél indítás során, de a GS-be 4 valamennyi volt és annyival el se kéne, hogy induljon…

A csoportban írták Neki, hogy amúgy nem is jól mérte, persze, hogy nem kap releváns értéket. Kapott olyan válaszokat, hogy ez a motor kuka, kár volt megvenni. Elsiránkozta, hogy milyen drága volt (holott irányárral volt fönn).

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Meg hogy volt szerelőnél a motor és a szerelő mondta, hogy tiszta kosz volt a légszűrő (amit 1 héttel azelőtt cseréltünk, hogy elvitték, dátum, km óra állás rá volt írva). Meg úgy törött a benzincső, mint a ropi (nyilván, gumi, pár év után cserés, én is vettem a Bandithoz, a fél méter volt 500 Ft, és oda jó indulattal kell 15 cm).

Nem reagáltam a posztra, de felcsesztem magam rajta, főleg mikor írta, hogy valószínűleg azért ilyen, mert szét volt hajtva a motor… Azt azért hozzá kell tennem, hogy a Tesójának egy XT 660-aa van, ami simán bírja a terepet, a GS viszont nem oda van kitalálva.

A srác mesélte, hogy amíg nem lett meg a jogsi a falvak között a földutakon mentek rengeteget. Beletett 2.000 km-t 1 hónap alatt a GS-be. Van egy videó, amin épp eldől a porban… Szóval el tudom képzelni, hogy azon kívül, hogy bánt vele.

Később írt nekem is, hogy valószínűleg kopott a blokk, és sokat kell még ráköltenie és ki akart hozni hibásnak 3 hónap után. Amit küldött videót, megmutattam Apáéknak, hogy ők mit gondolnak. Mondták, hogy semmi baja nincs, hát megy a motor és mindkettőben ugyanannyi a nyomás, úgyhogy ne szórakozzon.

Azóta velem nem beszélt a srác, de épp a minap láttam, hogy kirakta, hogy le van robbanva a 81-es mentén a GS-sel.

Szóval azt kell mondjam, hogy nem mérvadó mennyiért viszik el, ha biztos akarsz benne lenni, hogy jó helyen lesz, akkor tartsd meg! Ha túl tudod Magad tenni azon, hogy esetleg nem lesz Neki olyan jó, mint Nálad volt, akkor meg add el.

Nem telik el nap, hogy ne gondolnék a GS-re, főleg ezek után…

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük