fbpx

Nagyobb motor kéne, de a kicsi is hozzám nőtt, mit csináljak?

Suzuki Bandit 600Aztán sokáig civódtam magammal, hogy eladjam, ne adjam, míg végül úgy döntöttem, hogy felvetem a srácnak, hogy ha eljönnek és tetszik Nekik, megegyezünk rá. Kapott is az alkalmon és mondta, hogy lesznek a következő hónap valamelyik hétvégéjén Fehérvár közelében (amúgy pécsiek) és akkor megnéznék.

Nem volt fix dátum megbeszélve, úgy volt, hogy majd előtte egy héttel pontosítunk. Eltelt egy hét és írtam a srácnak, hogy én nagyon őszintén sajnálom és tényleg ne haragudjon, de én nem tudom eladni a GS-t, annyira nagyon szeretem és olyan nagyon közel áll hozzám, hogy egyszerűen nem megy.

Ezeket a sorokat is sírva írtam Neki a vonaton hazafelé úton. Mondta, hogy rendben, megérti és örülne, ha olyantól tudna motort venni, mint én, aki ennyire szívén viseli a sorsát.

Eltelt 1 év

Tavaly májusban megint elkezdtem vágyat érezni egy nagyobb motor iránt, és nagyon elszánt voltam, de továbbra is ott volt a kérdés, hogy mi lesz a GS-sel. Arra is gondoltam, hogy úgy adom el, hogy aki megveszi, azzal megegyezek, hogyha el akarja majd adni én visszaveszem tőle pár év múlva. Lényeg, hogy júniusban közel 800 000 Ft-os irányárért tettem fel a GS-t, pont azért, hogy ne legyen rá komolytalan érdeklődő.

Időközben pont a városban hirdettek egy ’96-os 600-as Naked Banditot, gyönyörű piros volt, imádtam a piros-fekete színt. Javarészt ez piros volt, de idén szép piros-fekete lett. Tényleg nagyon baba lett, még ezredjére is köszi Eszteréknek!

Aztán ott volt 1 hét huzavona. Én szerelmes lettem a Banditba, de egyedül nem döntök a felmerülő műszaki kérdések miatt, úgyhogy vagy háromszor mentem le a sráchoz. Először a Bátyámmal, aztán Apával, a Párommal és Apa egyik barátjával (akinek amúgy éveken át egy 1200-as Banditja volt), majd még egyszer mikor próbakör volt és az adás – vétel.

Nincs még vége, lapozz!

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x