fbpx
CsajokMotoros csajok

Petra baba: Több éve érdeklődöm a kétkerekűek iránt

petrab04Mindig felkaptam a fejem egy-egy motor hangjára és vágytam arra, hogy egyszer én is kipróbáljam. 19 éves lány vagyok, a motorozást nem túl régen kezdtem.

Több éve érdeklődöm a kétkerekűek iránt. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen érzés is egy ilyen gyönyörű gépen ülni, élvezni a szabadságot és a száguldást.

De csak az elmúlt években teljesedett ki bennem igazán ez a motorozás iránti vágy. Kb. 2 évvel ezelőtt ismertem meg jelenlegi páromat. Ő egy elszánt, igazi motoros férfi, aki imádja a Kawasakit! Mióta vele vagyok egyre több motorossal találkoztam, és egyre többet tudtam meg ezekről a kétkerekű csodákról.

Ebben az évben döntöttem úgy, hogy elindulok a “létrán”, szépen lassan. Vettem egy robogót (Honda Dio), amivel a városban közlekedhetek. Tudom, hogy ezt sokan elítélik, de úgy gondolom, hogy kezdésnek nem rossz, főleg nem egy ilyen fiatal lánynak.

Jól érzem magam a robogón, bár tudom, veszélyes (már megvolt első bukásom is) és sokan csúnyán néznek rám miatta, de a városban egészen jól el lehet közlekedni vele. Persze azért már nagyon vágyom egy nagyobb, komolyabb motorra!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Életem egyik várva várt álma volt, hogy végre nagymotorra üljek! Néhány héttel ezelőtt beteljesült ez a vágyam! A párom vett egy Kawasaki GPX 750-et! Első utamon kb. 500 km-t utaztunk (én persze csak utasként). Hosszú és kemény táv ez így hirtelen elsőre, eléggé megterhelte a testemet, de nagyon jó volt. A hosszú út alatt rengeteg időm volt élvezni a sebességet és gondolkodni.

Petra baba profilja

Abban a pillanatban, amikor felültem arra a gépre, rájöttem, hogy ezután bármit teszek, nem akarok, és nem is fogok tudni elszakadni a motoroktól. Leírhatatlan érzés, amikor egyszerre olvadsz egybe egy géppel és a természettel, hiszen a motoron nem vagy egy dobozba zárva. Csak azt érzed, hogy szabad vagy és ez nagyon jó! Meg persze imádom, mikor felbőg alattam a motor, és a szél majdnem lekap hátulról! Az a legjobb érzés az egészben! Imádom!!!

Ahogy egyre többet motorozok, mindig egy-egy percre elgondolkozom azon, milyen jó is lenne, ha én vezetném ezt a motort, vagy akár egy hasonlót! Sajnos erre azonban nincs lehetőségem. Mivel még diák vagyok, anyagi kereteim elég szűkösek (ezért van jelenleg csak robogóm). Ezért a nagymotor jogsi és egy komolyabb gép egy darabig még álom marad. A robogó viszont jövő nyárnál tovább nem marad nálam! Eldöntöttem, hogy tovább lépek!

Jövő nyáron szeretném megvenni a sógorom Honda MBX 80-át, vagy egy hasonló kisebb gépet! Jó lenne, ha én is eljuthatnék egyedül bárhova, ha nem lennék másokra utalva! Szeretném én megszabni, hogy mikor kivel és hogyan motorozok! Utasként is jó, de tudom, vezetni még sokkal nagyobb élmény lenne, hiszen én irányítanám a gépet és ez tök jó érzés! Már alig várom, hogy a saját motoromon próbáljam ki vezetői tudásomat!

Remélem, hamar eljön a jövő nyár, és az álmaim valóra válnak!

 

5 1 vote
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x