EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

Motoroztunk egy jót a 2020-as Harleykkal – VIDEÓVAL!

Harley On Tour 2020

A Harley-Davidson Tesztkamion ezen a hétvégén újra Budapestre látogatott, hogy elhozza nekünk a legújabb, 2020-as modelleket. A legkisebb Sportstertől egészen a nagy túramotorokig, összesen 22 modell közül választhatsz.

Ahogy azt már az elmúlt években megszoktuk, a nyilvános teszt előtt az újságíróknak és hírességeknek lehetőséget biztosít a Harley-Davidson Budapest, hogy kipróbálják az új modelleket. Én is voltam már néhány ilyen motorozáson, sőt, a Street Glide-szerelem is egy ilyen alkalommal alakult ki nálam.

Ezúttal lehetőséget kaptunk, hogy a Csajok a motoron képviseletében öten is részt vehessünk a túrán, így most sem voltam egyedül női sofőr. A motorokat csak részben tudtuk kiválasztani, így 2-3 kívánságunk lehetett és ebből próbálták ránk osztani, ami jutott.

Ildó örült, mert ő a Fat Bobot kívánta és meg is kapta. (Neki amúgy egy Kawasaki MeanStreak-je van.) Nagyon meg volt elégedve ezzel a kezes kis jószággal. Ahogy elmesélte a megállásnál és a túra végén is, minden (kivéve a kormány-kezelőszervek) kézre állt neki. Külön kiemelte, hogy nagyon jól kezelhető jószág és nagyon könnyű kanyarodni is vele.

Harley On Tour 2020Melinda egy véletlen folytán az új Street Rodon kucoroghatott. Ő örült, mert ezt szerette volna, de végül az volt a véleménye, hogy a motor neki kényelmetlen, az üléspozíció nem a legjobb. Bajlódott a fékpedál eltalálásával is, de a túra végére már egész jól összeszoktak. egyébként ahhoz képest hogy csak 750-es ez a motor, meg volt lepődve, hogy mennyire jól megy, milyen nyomatékos. A saját motorja egy Ducati Monster.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kriszta a Low Rider-t kapta. Egy igazi klasszikus formájú, hetvenesévekes choppert. Az egyetlen probléma ezzel a motorral is az üléspozíció volt. Krisztának jó hosszú a lába, ezért jobban esett volna neki, ha kicsivel előrébb van a lábtartó. A menettulajdonságokkal kapcsolatban viszont semmi panasza nem volt. Kriszta csak néhány hete lett Harley-tulajdonos.

Még több kép a galériában

Stefi a hétköznapokon egy Road Kinget hajt. Vele voltam tavaly Horvátországban két motorral. Habár eredetileg az én motoromra fájt a foga, végül a netet böngészve egy este alatt megbarátkozott a Street Glide Special-lal. Miután megtalálta a rádió bekapcsoló gombját, egész úton igazi motoros rockzenét hallgathatunk neki köszönhetően.

Harley On Tour 2020

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük