fbpx
Hírek

Motoros amazonok a TV-ben

Még csak három éve, hogy motoros család és múlt nélkül motorozásra adta a fejét, letette a jogosítványt. Ez idő alatt megszerzett alig pár ezer kilométeres közúti gyakorlatát most háttérbe szorította a versenypályák kedvéért. Suzuki GSX-R 600-asa is átépítésre került a Horimoto Racing Team-nek köszönhetően, mely csapatnak most a versenyzőnője.

 

Horváth László csapatvezető szakmai irányítása mellett az idei szezonban hatalmasat fejlődött, és már most tud – pedig még csak májust írunk – férfiakat is megszégyenítő köridőket karcolni a pályák aszfaltjába. Idén indult már a GSX-R Klub Kupa hungaroringi futamán csak pasikkal, nagyon erős mezőnyben, illetve a Ladies Dunlop Trophy 1. fordulóján, ahol a dobogó második fokára állhatott fel.

Ibolyától nem áll messze a száguldás. Kevesen tudják róla, hogy a vízi sportok szerelmese, évekig eredményesen wakeboardozott, jeles hazai versenyeken indult. Természetesen amikor snowboard kerül talpai alá, akkor ember legyen a gáton, aki utol tudja érni a sípályán. Civilben, munkájában is maximalista, két közgazdász diplomájával az egyik legnagyobb multi-cégnél áll helyt üzletasszonyként egy ugyancsak kemény, férfiak uralta sales-es mezőnyben. Idei terve az, hogy a GSX-R Klub Kupa futamain is részt vesz a Ladies Dunlop Trophy fordulói mellett.

A Reggeli műsorában igen üdítő látvány volt a négy csinos Hölgy, a két műsorvezető, illetve a két motoros amazon. Nem hiába a csajok egyre inkább beveszik a férfiak ezen utolsó bástyáit. Igazán nagy öröm, hogy a motorversenyzőnők száma idei évben a Ladies Dunlop Trophynak is köszönhetően ugrásszerűen megnövekedett.

Még több kép a galériában!Reméljük, hogy ezt a kis összeállítást olvasva egyre több Hölgy érzi majd úgy, hogy esetleg titkon dédelgetett vágyát, álmát valóra tudja váltani és talán nem is oly soká majd Ő is csatlakozik a motorsport valamely ágához, legyen azt dragbike, gyorsasági, cross, supermoto, vagy bármely más szakág. A Lányok intelligensek, belevalóak, tehetségesek, és kitartóan, hosszútávon szeretnék űzni ezt a gyönyörű sportot.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

De a sok szöveg helyett most már beszéljenek magukért a forgatás alatt elkapott pillanatképek, illetve a maga a műsor a csinos Hölgyekkel, avagy induljon „Vad csajok kétkeréken” – ha valaki nem látta volna.csajokrtl 090515 16csajokrtl 090515 21csajokrtl 090515 33csajokrtl 090515 36csajokrtl 090515 9

0 0 votes
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x