Molnár Alexandra motokrossz versenyző
Kezdeti bukdácsolás
2006 és az új motor nem hozott olyan boldog nyarat, mint a kezdet: Szandrának kevés ideje volt 65 köbcentivel villantani, hiszen ebben a kategóriában csak tizenkét éves korig indulhatnak a versenyzők, ő pedig a nyár elején töltötte be. A kevés idő pedig még kevesebbre redukálódott, amikor májusban, verseny közben eltörte a csuklóját, és mielőtt orvoshoz indult volna, még gyorsan lenyomott vele négy futamot. Teljesítménye akkor is emberfeletti, ha figyelembe vesszük, hogy nem sikerült a dobogó tetejére állnia a versenyen.
Ebcsont beforr, a fiataloké meg amúgy is könnyebben gyógyul, a lányra pedig ideiglenesen rákacsintottak a csillagok: amíg a csontjait növesztette, elhalasztották a soron következő futamot, így csuklótörése miatt egy versenyt sem kellett kihagynia. Újra nyeregbe pattant, hisz hívta már a pálya, pár egyéb okokból kihagyott verseny után megint az élbolyba igyekezett. A csillagok kacsintása azonban csalóka és pillanatnyi: a pannonhalmi verseny előtti pályapróbálgatásról egyből a pécsi kórházba kellett mennie kiugrott vállal. És egy szülői eltiltással: Szandra édesanyja nem nézte jó szemmel a gyakori kórház-látogatást, és megálljt parancsolt a veszélyes sportnak, így lett titok a versenyzésből.
Ismét ősz jött, s az őszre tél, a télre tavasz… Ilyenkor csiripelnek a madarak, pattannak a rügyek, vetkőznek a csajok és rajzani kezdenek a motorosok, de a vagány krosszversenyzők számára a hidegebb időkben sincs megállás. A titok már úgyis kiderült, Szandra számítógép- és zsebpénzelvonással fizetett az elhallgatott versenyzésért – ideje volt hát újra nyíltan játszani.
A motorok csak nőnek…
2007 óta már csak a 85 köbcentis Honda CR maradt hű társa a versenyeken – ezúttal jóval kevesebben, mint a korábbi alkalmakkor. A motorozás ugyanis nem olcsó hobbi, szponzor hiányában nehéz minden versenyre eljutni, így ezen a nyáron kevesebb lehetőség adódott az aranyakra.
Erre az évre viszont már szerencsére sikerült egy kisebb szponzort találni, aki a Ladycross futamokra segítette a lányt – soha ennyit nem versenyzett még, mint ebben a szezonban. Mind a Dél Kupán, mind a Ladycross sorozatban a második helyen áll egyelőre, ám a csatának még nincs vége, szóval lehet szurkolni!
Jövőbeni tervek
– Mint mindenkinek: a világbajnokság. Ha sikerülne szponzort szerezni, és összejönnének az anyagiak, akkor a közeljövő az osztrák bajnokság lenne. Remélem, tudom a motorsportot továbbra is olyan jól űzni, hogy ne legyen belőle „csak” hobbi. – tette hozzá szűkszavúan Szandra.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |