Mit bír el egy szerelem? Alabama és Monroe
The Broken Circle Breakdown (Alabama és Monroe) – egy belga dráma bluegrass számokkal tűzdelve, forró szerelmeskedésekkel, bánattal és boldogsággal, mellőzve a hollywood-i kliséket. A dalok vezetnek végig Elise és Didier kapcsolatának történetén.
Felüdülés volt a filmet nézni abból a szempontból, hogy nem tudtam előre, mi fog történni, hiszen nem követi a rendező az „amerikai szokásokat”, amikor a végzetesnek tűnő helyzet után a szereplők belátják „bűnüket” és minden jóra fordul…
Az alkotás egyik különlegessége az időben való ugrálás, ugyanis nem folyamatában látjuk, hogyan alakult ki a főszereplők közti szerelem, hanem a jelenből visszatekintünk az együtt töltött éveik fontos pillanataira.
A 2012-ben megjelent, Felix Van Groeningen rendezte műben Elise (Veerle Baetens) tetoválószalonban dolgozik, szét is van varrva rendesen, s a hozzá kíváncsiságból betérő Didier (Johan Heldenbergh) meghívja egy bluegrass koncertre.
A helyszínen kiderül, hogy Didier az énekes és a bendzsós a zenekarban. A két fiatal egymásba szeret, születik egy kislányuk, Maybelle (Nell Cattrysse), összeházasodnak, Elise a bandában énekel, s minden olyan érintetlenül tökéletesnek látszik…
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A sors közbeszól: Maybelle rákos lesz és elindul a harc a halállal. Próbára teszi a szerelmüket, a hitüket ez a fájdalmas tragédia. Elise vallásos, de nem elrugaszkodottan, inkább csak hisz a lélekben, míg Didier ateista, gyűlöli az elvakultakat, akik pontosan a vallás miatt nem engedik fejlődni a tudományt, konkrétan az őssejt-átültetést.
A kettejük közötti összhang megborul, mert teljesen másképpen reagálnak az eseményekre, s kimondásra kerülnek az addig kimondatlan sérelmek.
A dalok hűen tükrözik a történések okozta érzelmi válaszokat, s általuk jobban beleéljük magunkat a filmbe.
Nagy hatással volt rám az Alabama és Monroe, ez kétségtelen, mert kimondtak olyan dolgokat, amik válaszokat adtak. Mint amikor olvas az ember egy könyvet és némelyik mondata neki szól…
Ezt a filmet annak ajánlom, aki valami igazán különlegesre vágyik, ugyanakkor készüljön fel rá, hogy végig megy az érzelmi skálán, míg véget ér…
Fotók: www.guiadasemana.com; www.allocine.fr