HírekMotorokMotorozás

Minden motorkerékpárra kötelező műszaki vizsga?!

Kötelező műszaki vizsga robogókra 2023-tólAz Európai Parlament sürgeti az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg az összes motorkerékpár időszakos műszaki ellenőrzésének kötelezővé tételét az EU tagállamaiban.

A Baleset-megelőzés Facebook oldalán írt arról, hogy az EU 2023-ban felülvizsgálják a járművek műszaki alkalmasságára vonatkozó valamennyi szabályt. Jelenleg ugyanis kizárólag a 125 köbcentiméter feletti motorkerékpárokat kell rendszeresen ellenőriztetni az EU-ban, az ennél kisebb motorral rendelkezőket nem. (A szabályozásban természetesen lehetnek nemzeti jellegű eltérések).

A kismotorok és a robogók gyakran nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint a nagyvasak, hiszen városon belül, illetve kisebb távolságokon sokszor a mindennapi közlekedés eszközei. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a műszaki vizsgálatok a baleseti kockázat csökkentését szolgálják. Továbbá azt biztosítják, hogy csak jól működő járművek vegyenek részt a forgalomban – bár jelentős szerepet töltenek be a környezetvédelem szempontjából is -, a javaslatot szakmai szempontból támadni aligha lehet.

Az EP-képviselők szerint a jövőben az általánosnál gyakrabban kell ellenőrizni a nagy futásteljesítményű motorkerékpárokat is, amelyeket élelmiszerek, vagy csomagok szállítására, illetve motorkerékpár-taxiként használnak.

Rendszám kerülhet a robogókra

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ez is logikusnak tűnik, hiszen a hasonló célokra használt gépkocsikat ugyancsak gyakrabban kell ellenőrizni (taxik, mentők stb.). Azt még nem tudhatjuk, hogy a 125 köbcentiméter alatti motorkerékpárok kötelező műszaki vizsgálatát mikortól rendelik el, de az biztos, hogy 2023-ban felülvizsgálják a járművek műszaki alkalmasságára vonatkozó valamennyi szabályt.

Minden motorkerékpárra kötelező műszaki vizsga?! Az Európai Parlament sürgeti az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg…

Közzétette: Baleset-megelőzés – 2021. április 27., kedd

Címlapkép: ©Antonio Truzzi/123RF.COM

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük