EseményekMotorverseny

Minden idők legjobb motoros gladiátorai

Super-Moto-Cross 2013A tavalyinál is izgalmasabb versenyek, óriási küzdelmek és fergeteges show fűszerezte az idei International Super Moto Cross versenyt. A hölgyeket idén csak Höllbacher Laura képviselte, ám a mezőny egy szem női tagjaként is elmondhatjuk róla, hogy zavarba ejtően jól motorozott.

 

Szombat reggel óriási élettel telt meg a SYMA csarnok, a riderek megérkeztek a Danubius Hotel Arénából és elfoglalták helyeiket a depoban. Az akkreditációnál kígyózó sorok álltak, pár óra múlva pedig gyönyörűen koncerteztek a srácok, a kiglancolt, egyenletesen muzsikáló motorokkal a rajtnál.

 

A délelőtti edzésen már kiderült, hogy nem is olyan könnyű ez a pálya, mint amilyennek kívülről látszik. Az előzés lehetősége szinte a nullával volt egyenlő, hála a szűk nyomvonalaknak. A siker titka így egy dolog lett: a tökéletes rajt. A fiúk páratlan tehetséggel aprították a fát és küzdöttek egymással, a nagyasztallal, az ékekkel, a mosódeszkával és egyéb elemekkel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

Azt hiszem, a legnagyobb sikere a gyerkőcöknek volt. A tündéri kisfickók egy pillanat alatt váltak vad gladiátorrá, amint megcsapta az orrukat a benzingőz. Az egyik kedvesen meg is kérte főszerkesztőnket, ne mondja rá, hogy cuki, mert ő egy igazi pasi. Mi kérünk elnézést, a jövő generációja belevaló fenegyerekekből áll.

A nyíregyházi futamról már ismert Bíró Bende és a pálya kis ördöge, Ördög Zoli is feltűnt a budapesti versenyen. Nagy büszkeségünk, Kovács Ádám Zsolt szokásosan brillírozott. A 14 éves Vörös Xavér sem hazudtolta meg önmagát, bezsebelt jó pár díjátadó puszit az I’m Beautiful Szépségverseny királynőitől.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük