CsajokKiemeltMotoros divat

Milyen motoros ruhát válasszak?

Track Angels Milyen motoros ruhát válasszak?

Konfekcióméret

Tapasztalataim alapján vannak márkák, amelyek inkább alacsonyabb vagy magasabb, vékony vagy teltkarcsú testalkatokra készítenek ruhákat. Persze ezt nem lehet ily’ egyértelműen kijelenteni. Nagyobb motoros áruházakban, ahol többféle gyártmányt is árusítanak, szaktudással rendelkező munkatársak tudnak neked abban segíteni, hogy a te alakodra mely típusok lehetnek a megfelelők.

Olyan turpisságokkal is tisztában vannak, mint például hogy egy olasz öltözékből a 40-es méret a német társaiknál a 38-asnak feleltethető meg. Nekem is így sikerült valós próba nélkül kishazánkban nem árusított ruhát beszereznem. Elég volt tudni, hogy egy másik típusból mekkora méret jó rám, és „voilá” máris tudta a német kereskedő, hogy mit küldjön.

Az én tanácsom az, hogy minél több márkaboltot látogass meg, és próbálj fel minden létező típust, hogy lásd, melyik lehet a testalkatodra való elsődleges védőréteg. Ne felejtsd elvinni a gerincprotidat is, amelyet a bőrruha alatt fogsz majd használni, hiszen anélkül nem érdemes próbálgatni.

Hasznos, ha az aláöltöződ sem marad ki a buliból, ami nemcsak a fel- és levételt egyszerűsíti a ruhapróba során, hanem a szerkó viselésének érzése/kényelme szempontjából sem elhanyagolható kellék.

Sajnos nehéz úgy ruhát találni, hogy szélre és hosszra is midnenhol passzoljon – bár nem lehetetlen. Ez esetben érdemesebb úgy méretet választani, amin nem bővíteni/hosszútani, hanem szűkíteni/rövidíteni kell, hiszen az sokkal egyszerűbb megoldás.

Ha minden remény veszni látszik, akkor se keseredj el, végső esetben a ruhákat méretre lehet alakíttatni vagy méretre gyárttatni is. Több vállalkozás is foglalkozik ilyesmivel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Motorozásban edzett bőrruha készítők: Cölöp Művek, Cegléd

Fekete párduc versus papagáj

A legtöbb motorosban fejtörést okoz a szín kiválasztásának kérdése. A motoros hölgyek általában a fekete mellett voksolnak, mondván ez a szín mindenhez passzol, nem beszélve arról, hogy optikailag lefarag a nem kívánt kilókból. Azért azzal viszont légy tisztában, hogy ez az a szín, amelyet a legkevésbé vesznek észre a közúton közlekedők, ezért érdemes egy kis fantáziát vinni az outfitbe is. Szerencsére van azért választék, bár a női motoros ruhák többsége eléggé színszegény: fekete – fehér – pink, elvétve piros.

Ha inkább egyedibb színekre vágysz, két dolgot tehetsz: választasz az unisex darabokból, vagy hozzá értő kezekkel utószínezteted. A „neon” színek segítenek abban, hogy láthatóvá válj. Már egy színesebb bukósisakkal is sokat tehetsz azért, hogy ne olvadj bele a környezetbe. Vannak fényvisszaverős betétekkel ellátott felszerelések is, de ez leginkább a túrásabb változatokra igaz.

Most akkor levetkőzve vagy felöltözve motorozzak?

Egy szónak is száz a vége, ami tény az tény: a motorozás egy zsebbenyúlós hobbi. Nem érdemes a saját biztonságunk feladásának árán spórolni a védőfelszerelésen, hiszen ez képzi a kasztnit a habtesteden.

Gondold át, hogy hol és hogyan szeretsz/szeretnél motorozni és annak megfelelően válassz páncélzatot is. Ne feledd, nem szükséges egyből a legdrágább öltözékre beruházni. A magyar valóság az, hogy mindenki a legolcsóbb ruhát választja első körben, majd eltelik pár év és utána nyúlnak majd a drágább termékekhez, mivel látszólag mindegyik felszerelés ugyanazt tudja, de később általában kiderül, hogy mégsem.

Egy kis spoiler:

A következő cikkben a protektorokról, kesztyűkről, cipőkről/csizmákról és egyéb kiegészítőkről lesz szó, hogy teljes legyen a kép, amely a ruházatot illeti. Természetesen a későbbiekben a bukósisakok is terítéken lesznek, hiszen az az egyik legfontosabb védőburok egy motoros számára.

Addig is, bármi kérdésetek van a ruházattal kapcsolatban, kommentben írjátok meg nekünk, és igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy segítséget tudjuk nyújtani nektek.

Vasas Barbi

Kiscsibe koromban ragadott magával az a bizonyos (sport)motoros érzés, amelytől hiába próbáltam éveken át szabadulni, nem sikerült. 2017 őszén úgy döntöttem, belevágok, így a következő szezont már korlátlan kategóriás jogsival, egy Yamaha R3 nyergében kezdhettem meg. Imádtam ezt a motort, de 3 csodás szezon után könnyes búcsút vettünk egymástól, hiszen áhított R6R-em megérkezett a családba. Utcán is közlekedem, de a pályamotorozás adja számomra az igazi élményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük