EseményekMotorkiállítás

Milánói motorgia

milanoimotorgia11Míg az első két nap csak a sajtónak és a kereskedőknek szólt, csütörtökön már mindenki bemehetett az EICMAra.

A szervezők reménykedtek, hogy az idei kiállítás sikeresebb lesz, mint a 2009-es. A reménykedés nem volt hiábavaló, a számos nagy visszatérő, és az új modellek végeláthatatlan sora már pénteken 8%-os látogatottság növekedést eredményezett.

És, hogy miért is volt ennyire népszerű a vásár? Ahogyan azt már korábban megírtuk, tavaly sok gyárnak ki kellett hagynia a kiállítást, ám idén újra visszatértek a nagy múltú olasz városba. És ha már jöttek, taroltak is. A Honda is itt mutatta be a 2011-es új modelljeit. De nem csak a távol-keleti gyár tartogatott meglepetéseket a látogatók számára. Az EICMA megnyitójaként a Ducati végre lerántotta a leplet az eddig csak kémfotókról, és félhivatalos információkból ismert Diavelről.

A csütörtöki nap inkább a bicajosoknak kedvezett, ugyanis ezen a napon volt az 1960-as Római Olimpia félévszázados évfordulója, valamint Fiorenzo Magni is aznap ünnepelte 90-ik születésnapját. Az olimpia tiszteletére a show szervezői beizzították az időgépet, és a kifutóra varázsolták a még köztünk levő 9 aranyérmest, hogy újra átélhessék a díjátadó ünnepség varázsát. Az aranyérmeseket az olasz bicikli egyesület elnöke köszöntötte.

A péntek a csajok napja volt Milánóban. Ezen a napon ugyanis a „Women Friday”-n minden hölgy látogató ingyen léphetett be a vásárcsarnokba. Az utca emberein kívül hírességek is felbukkantak a pavilonok közt. Valentino Rossi még egy gyors interjúra is megállt a szervezők kedvéért: „Milánóba el kell jönni, hiszen itt vannak a világ leggyönyörűbb motorjai.” A szervezők különösen büszkék arra, hogy az idei évben több olyan olasz motor is készült, ami méltó ellenfele az ázsiai gépeknek. Ilyen például a már korábban említett Diavel, valamint az MV Augusta három hengeres fenevada, az F3.Még több kép a galériában!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Ducati, BMW, Saxon, és Honda mellett az Aprilia is készült egy premierrel a kiállításra: bemutatta az új Touno V4R-t. A motor 179 kg, tankja 17 literes, ebből 4 liter a tartalék. A V4-es, 999 cm3-es blokk DOHC vezérlést és vízhűtést kapott. Szelepekből sincs hiány, az új Touno hengerenként 4 szelepet kapott. A blokk 11000-es fordulaton 162 lóerőt ad le, míg maximum nyomatéka, 110 Nm 9000-es fordulaton.

A Vespa idén nem a kevesebb több elv alapján egy nagy durranással készült, ami valóban nagyot szólt. Elővette a 25 évvel ezelőtt készült Vespa 150 PX-et, majd retro jelleg megőrzésévelegy kicsit felfrissítette. A kis kétütemű városi szaladgálós blokkja most már megfelel az Euro 3-as elvárásoknak. Komolyabb lámpákat, és újratervezett ülést kapott. A modernitás jegyében a robogót önindítóval szerelik, de emellett meghagyták a berúgót is, arra az esetre, ha valakire rátör a nosztalgiázhatnék.

A milánói vásár tegnap zárta be kapuit. A kiállítás alatt a látogatók száma átlépte az 500 000-et.milanoimotorgia17milanoimotorgia21milanoimotorgia6

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük