Házi barkácsKiemeltMotorokMotorozás

Mikor cseréljük le a motorláncot?

Kisebb teljesítménynél megengedett a patenteszem használata, mely biztonsággal tartja össze a láncot, és szereléskor, tisztításkor (ennek oldásával könnyedén leszerelhető a lánc, és kényelmesebben lehet mosni).

Szétszerelése egyszerű, házilag könnyedén elvégezhető művelet. Erősebb gépeknél a nittelő szemes lánckötés az elterjedt. Ennek bontásához, illetve összeszereléséhez megfelelő célszerszám hiányában semmiképp ne álljunk neki, mivel komoly károkat tehetünk a lánckerékben, a frissen megvásárolt, drága láncban.

Akinek a technikai érzéke adott, az vásárolhat ilyen célszerszámot, mert ára hamar kifizetődik, és használatával a szakszerű szerelésről biztonsággal gondoskodhat.

Láncszett vásárlásakor mindenképp kérjük ki tapasztalt szerelő, szakszerviz véleményét a megfelelő típust illetőleg. Ha ez nem áll módunkban, a láncokat, fogaskerekeket forgalmazó boltok is rendelkeznek megfelelő típusismerettel, szakkatalógusokkal, így biztosak lehetünk abban, hogy a motorunkhoz leginkább megfelelő alkatrészt kapjuk.

A lánc és a fogaskerekek mellett fontos kiemelni, hogy sok esetben (főleg krosszmotorok enduro-k, túraenduro-k esetében), ahol a rugóutak nagyok, a gyártók a lengővillára szerelt láncvezető betéteket alkalmaznak. Ezen fekszik fel a lánc felső része, mely a láncvezetőt folyamatosan koptatja, így az idővel csere-érett lesz.

Ha a láncvezető elkopott, könnyen lehet, hogy a lánc belső része hozzáér az alumínium, vagy vas lengővillához, kikoptatja és tönkreteszi azt. Ez a nem üzemszerű kopás a lánc élettartamának nagymértékű csökkenéséhez vezet, és a motor menettulajdonságait is befolyásolja.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Írd le a tapasztalataidat a lánccal kapcsolatban a hozzászóláshoz!

A technikai felvilágosításért köszönet Bánfi Julianna motorszerelő- és versenyző hölgynek, aki a MAMI-nál (Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola) folytatta tanulmányait, és jelenleg is a szakmájában tevékenykedik.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Rácz Edina

A tanítóképző főiskola elvégzése és a Nők Lapjánál töltött gyakornoki év után 2010-2019 között volt a Csajokamotoron.hu újságírója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük