Házi barkácsKiemeltMotorokMotorozás

Mikor cseréljük le a motorláncot?

Rosszabb helyzetben a lábunkat vagy az utasunk lábát trafálja el, vagy beszorul valamelyik lánckerékhez, aminek esés vagy blokkfelújítás a vége.

Csere esetén új első- és hátsó lánckerék, valamint lánc kerül a motorunkra. Előfordul, hogy a lánc még nem csere-érett, de a fogaskerekek már elhasználódtak. Ebben az esetben is javasolt egy komplett láncszett (első és hátsó fogaskerék és lánc) cseréje.

A fogaskerekek elhasználódását azok fogainak vékonyodása, csúcsainak elgörbülése mutatja. Jellemzően az első, kis fogaskerék használódik el hamarabb. Mivel ez az alkatrész általában burkolat alatt van elhelyezve, – így sokszor már a korábban bekövetkezett, csere-érett állapotán túl is használják – szemrevételezése némi szerelést igényel, mely során az azt takaró burkolatot el kell távolítani.

A láncszettek ára attól függ, hogy az ember milyen láncot, illetve lánckereket szeretne: gyárit vagy után-gyártottat. Általában az után-gyártottat szokták kérni, mivel az olcsóbb. A „nem túl drága” lánckerekek párban 10 000 forintba kerülnek, a lánc maga 20-30 000 forint is lehet.

Természetesen, a motor típusától is függ, hogy az ember mennyire minőségi láncot rakat rá. Ha egy utcai sportmotorról beszélünk, akkor mindig drágább a lánc, mert nagyobb terhelést kell elviselnie, máshogy vannak összeillesztve a láncszemek.

Egy sima túramotornál, ami mondjuk 500 köbcentis, nem kell olyan erős lánc, viszont már egy 1400-asnál más a helyzet, mert igényli a jobb teljesítményű láncot. A középkategóriás motorok egy lánccal elmennek átlagosan olyan 20-30 000 km-t, de ez is használat-függő.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A motorunk teljesítményéhez illeszkedő, legmegfelelőbb láncok kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy a láncok végtelenítésére szolgáló összeillesztő láncszemek – az úgynevezett nittelő szemes, és a patent szemes megoldás – közül melyiket választjuk.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Rácz Edina

A tanítóképző főiskola elvégzése és a Nők Lapjánál töltött gyakornoki év után 2010-2019 között volt a Csajokamotoron.hu újságírója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük