Mi van akkor, ha a motor lerobban egy külföldi túrán? – Kartitschi kalandjaink
Ahogy kapaszkodtunk felfelé a városból kivezető úton, láttuk, hogy az imént meglátogatott Lagazuoi csúcsa egy bajkálkék felhőbe van zárva, és amikor épp azon sajnálkoztam, hogy de kár, nem tudunk megállni, hogy egy fotót készítsek erről a lenyűgöző látványról, egy hatalmas villám cikázott végig a sötét felhőn, és akkorát csapott a hegy ormába, hogy úgy megijedtem, hogy azt hittem, leesek a motorról. Olyan érzés volt, annyira hangos, mintha közvetlenül mögénk vágott volna az aszfaltba.
Na ennek a fele sem tréfa, kentem neki visszafelé, amennyire csak tudtam, mert bár szinte biztos voltam benne, hogy utolér minket az eső, tudtam, hogy ezen a szakaszon nehéz lesz olyan helyet találni, ahol biztonságosan megállhatunk és felvehetjük az esőruhát. A kanyarok visszafelé erősebbnek tűntek, mint idefelé, nekem a felfelé irány mindig nehezebb, de szép fegyelmezett tempóban magabiztosan bevettem mindet. Utána aztán megint lehetett gyorsítani.
Ahogy közeledtünk Dobbiaco felé, az eső lassan elmaradt, talán mégis mi voltunk a gyorsabbak. Visszafelé meg akartam állni az út mellett található tónál (Lago di Landro), ami most az út jobb oldalán volt, de inkább eltekintettem tőle, mert így felhős éggel nem volt annyira megkapó látvány, mint idefelé, amikor a kristálytiszta kék víztükör alá is besütött a nap. Majd jövőre, mert ide úgyis vissza kell jönnünk, hiszen lemaradtunk a nap feléről!
Dobbiaco-ban megálltunk egy kávéra a Hotel Sonne-nél, és az ott dolgozó macedón pincérrel egy jót beszélgettünk. Ahogy vissza akartunk ülni a motorra, jól látszott a minket kergető zivatarfelhő hatalmas üllője.
Még vettünk Silianban egy kis vacsira valót, aztán gyorsan irány a szállás. A zivatar egy-két óra múlva, estére érkezett meg Kartitschba.
Másnap reggel Zoli motorját újfent nem tudtuk elindítani az én motorom akksijáról sem.
Csak Klaus, a szállásadónk kocsijáról sikerült. Ahogy leértünk a kicsi hágón, rántott egyet a motorom. Még anno a régi, 28 éves csinált néha ilyet, ha vacak benzint tankoltam bele. Visszakapcsoltam egyet, és meg is érkeztünk Tassenbachba, a kereszteződésbe, ahol az elsőbbségadás kötelező táblánál az aznapi tervek szerint jobbra, a Großglockner Hochalpenstraße irányába szerettünk volna fordulni. Hát ekkor a két motor egymástól függetlenül, kettő percen belül leállt, és nem is tudtuk egyiket sem újraindítani. Elment mindkettőnek a töltése, se kép, se hang. Hamar leesett, hogy ez a túra motorozós részének végét jelentette.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Sietve hívtuk Klaust, hogy legyen szíves, jöjjön le értünk. A motorokat az ő közbenjárásával betolhattuk az ott található építőanyag-telepre, hogy biztonságban, zárt udvarban legyenek. Aztán hívtuk Zoli munkatársát, barátját, aki dobozos autóval még aznap el is indult értünk. Másnap, péntek reggel kellett volna amúgy is elhagynunk a szállást, és a tervek szerint péntek és szombat este a Faaker See melletti kempingben aludtunk volna, ezért relatíve sok cuccunk volt, amit a sátor és a két hálózsák miatt elég komoly feladat volt még induláskor a két motorra rácuccolni.
Még megnéztük volna péntek-szombat-vasárnap Villacher Alpenstraße-t, a Lienzi Dolomitokat, a Weissensee-t, a Maltatalt és a Nockalmstraße-t, hát ezek most majd mind jövőre maradnak. Az volt a szerencsénk, hogy a matricás látványutak miatt volt még tartalék pénz nálunk, ez így fedezte a rendkívüli hazautazás költségét.
Jövőre visszamegyünk!
És másképp is fogom szervezni a túrát. Az olasz részre lehet, hogy érdemes eleve dobozos autóval kimenni, hogy lehessen nálunk több szerszám, ne kelljen sok csomaggal motorozni, és az unalmas és fárasztó hosszú autópálya-szakaszt négy kezes verzióval minél hamarabb magunk mögött tudhassuk.
Utólag derült ki, hogy a hibát a motorok generátora okozta – akksit venni így igazából nem is lett volna indokolt, és ha tudjuk, hogy ez a hiba, bizony egy métert sem mentünk volna tovább – így viszont életem motorozását élhettem meg az egyik legcsodásabb helyen, amit valaha láttam.
Azóta eltelt 5 év, és teljesen mást hozott az élet, nem volt alkalmunk visszamenni.
A beszámolóban említett szakaszokat viszont jó szívvel ajánljuk alpesi utakon már tapasztalt túrázóknak.
