Mi van akkor, ha a motor lerobban egy külföldi túrán? – Kartitschi kalandjaink
Szerdára a Falzarego és a Giau hágók, valamint Cortina, Auronzo di Cadore (ahol tavaly már jártunk és nagyon tetszett), és ha marad időnk, a Val di Sesto volt betervezve. Ahogy már előző nap, most is Panzendorfban tankoltunk. Újabb meglepetés: a motorom nem akart elindulni. Bikára sem. A lámpája igen haloványan világított, ezért újra a lámpára gyanakodtunk.
Felültem hátra Zoli mögé, és elmentünk izzót venni. A műhelyben, ahová bementünk, kimérték, azt mondták, működik, de azért vettünk egyet, és visszaérve a kúthoz kicseréltük. Így sem indult. Irány akksit venni, de mivel sem Silianban, sem Heinfelsben nem volt, kénytelenek voltunk Lienzbe elmenni, ami visszafelé 30 km. Itt Zoli végre a saját tempójában motorozhatott.
Szerencsénk volt, hogy volt előkészített, töltött akksi, igaz, 64 euróért, amiért itthon kereken kettő és felet kaptunk volna. De ez semmi, akkor akadtak csak igazán fenn a szemeim, amikor megláttam, hogy a szerviz munkadíj óránként 90 euró…
Viszafelé nem bírtam megállni, hogy utasként a nyeregből ne csináljak egy fotót arról a lélegzetelállító látványról, ami akkor fogadja a motorost, amikor Lienzből elindul az olasz határ felé.
Az akksi jó volt, a motorom elindult.
De akkor már dél elmúlt, így megettük az ebédre hozott Kornspitzeket és a Buttermilch-t, aztán egy óra körül elindultunk, mert úgy döntöttünk, a Falzarego még így is belefér. A döntésünket nem bántuk meg. Már a Dobbiaco-Cortina szakasz fantasztikus.
Cortinában nem sokat időztünk, ennek legfőbb oka leginkább abban keresendő, hogy az egész városban, amerre mentünk, nem találtam egy vízszintes felületet, amin meg lehetne állni, de végül egy buszmegálló mégis jónak bizonyult. Itt kellett készíteni pár képet, hogy itthon is elhiggyük, hogy mi ilyen helyeken jártunk. Aztán motorra vissza, és már jöttek is az újabb kanyarok, ezúttal már komoly hajtűk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
És én végre-végre-végre, négy év után ráéreztem ennek az ízére! Illetve igazából előző este a Kartitsch felé vezető kis hágón állt össze a fejemben, hogyan kell egy hajtűkanyart motorral biztonságosan bevenni. A technika egyik fő eleme a korábban már ezerszer begyakorolt stabil gáz – hátsó fék – finom kuplungcsúsztatás mesterhármasa, de a lényeg, hogy nem szabad lecsapni az ívet, hanem nagyon fegyelmezetten végig kell vezetni a motort a kanyar rendelkezésre álló nagyobbik ívén.
Négy évembe telt, mire ezt a gyakorlatban is össze tudtam rakni.
Ezek után itt a Falzarego-t már határozottan élveztem. Először a Pocol kanyarjai és mini alagútja várt ránk, aztán maga a Falzarego. Az a jó benne, hogy vannak közben „pihenő” szakaszok, ahol ki lehet gyorsítani, úgyhogy ideális „tanuló” hágó. Persze Zoli a kanyarokban is jóval gyorsabban ment, mint én, és ő a fülén kanyarodott. Majd nagy sokára, kb. ötvenéves koromra talán nekem is összejön ez így.
2100 méter fölé értünk fel. Letámasztottuk a vasakat, aztán körülnéztünk, és láttuk, hogy mellettünk magasodik a Lagazuoi lélegzetelállító csúcsa, amire libegővel fel is lehet menni. Kettőnknek 32 euró, de összenéztünk: egyszer vagyunk itt, nagy valószínűséggel jövő ilyenkorig nem jövünk erre, így bevállaltuk.
A fenti kilátásról majd beszéljenek helyettem inkább a képek, ott fent lenni nem mindennapi élmény volt. Zoli hamar célba vette a hegytetőn található hó maradékát, gyúrt egy hógolyót… nehogy már ne hógolyózzon nyáron… Még sétáltunk egy kicsit, és élveztük a páratlan kilátást, de azt is észrevettük, hogy kezd felhősödni, sőt, a szomszédos csúcsok közül a Tre Cime és a Cinque Torri határozottan is el tűnt a felhőben.
„Figyeld meg, visszafelé elázunk” felkiáltással visszaszálltunk a libegőbe.
Ezúttal Zoli motorja nem akart elindulni, újra bikázni kellett. Visszaúton a Pocol alagútjánál megálltam fotózni, mert ezt a helyet is meg kell örökíteni (akkor még nem tudtam, hogy Zoli az akciókamerával utólagos határtalan örömömre majdnem az egész odautat felvette). Újabb bikázás, indulás. Innen kb. 4 kilométer Cortina, nos, ott már esett.
