CsajokMotoros divatTetkó a csajokon

Mélyebb jelentése van a tetoválásodnak, vagy „csak” szép?

Miután készen lett, megkért, hogy tegyünk fel három lepkét is. Elmondta a fentebb leírt tartalmat, így úgy oldottam meg, mintha a skorpió üldözné a pillangókat és az egyik már az ollói között van félig, a másik kettő pedig fentebb szárnyal. Mert: »ez a benne lévő vadság néha legyőzi a gyengédebbik énjét, de általában a lepkés állapot a jellemző«.

Ebben a kontextusban már »jelentéssel« bír az ábrája, de csak akkor, ha elmeséli hozzá a mesét is és az esetek többségében ez a jellemző. Ha ránéz valaki, még nem tudja értelmezni, csak ha ismeri a körítést.

Ezen felül is van egy halmaz, akik nem tudják, hogy mit akarnak. Azt tudják, hogy színes legyen, vagy sem, de hogy mekkora, milyen jellegű, milyen stílusú és hogy mi legyen az, amit életük végéig magukon fognak viselni, vagy egyáltalán mi tetszik nekik, azt nem. ” (Dorogi Péter Viktor – Trike Art Tattoo)

Ennek ellenkezőjéről is hallottam: van, aki szerint a túlnyomó többséget nem az esztétikum vezérli, hanem a funkcionalitás – olyan tetoválást készíttet magának, amely nem csak kiegészítőként szolgál, hanem a későbbiekben fontos részévé válik.

„Mintaválasztás szempontjából vannak »kedvenc« vendégeim, akik kész tények elé állítanak, kész ötletekkel és már csak egy kis alakítás kell ahhoz, hogy fel is tudjuk varrni a mintát. Ők vannak a legkevesebben, ha százalékos arányt nézünk: 100%-ból talán 10%, vagy még kevesebb. Ők azok, akiknek a tetoválás mintájuk amit kitaláltak, fontos mondanivalóval jár, nemcsak esztétikai kiegészítő.

Ha ők a 10%, akkor 70% az, akik segítséget kérnek a tervezésben, rajzolásban; elmondják nekem, hogy mit szeretnének, és teljes egészében valósítsam meg. Az ő elképzeléseik képlékenyek általában, sokat adnak a véleményemre, hogyan lenne jobb az a minta, mint tetoválás. A maradék 20% pedig a valamit valahova csoporthoz tartozik, nekik nyílván az esztétikum a cél, a többi nem fontos.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A funkcionális szempontot figyelembe véve, azt hiszem itt említeném meg a takarásokat és a smink tetoválást is. Tetoválás, mint funkció… Ez lehet egy mentális dolog is, miszerint én magam is úgy érzem, hogy a bal kezem a jobbhoz képest csupasz, tehát nem funkcionál saját testrészemként. Lehet egy anyajegy imitáció is, vagy szemöldök-, szemhéj- vagy száj tetoválás is, mely ugye jócskán megkönnyíti a reggeli ébredéseket a nők számára, vagy olyanoknak, akiknek esetleg valamilyen oknál fogva nem nő szemöldökük.” (Bencsik Dóra)

Mindkét mentalitásbeli indíttatásról beszámol az igen nagy vendégkörrel rendelkező Celtic Moon tetoválóstúdió dolgozója, Kis Brigitta:

„Van, aki csak az esztétikai oldalát veszi, és azt mondja nekem, hogy szinte mindegy mi, csak nagyon színes legyen, keleties témában és itt az egész karja. De van, aki minden apró részletet jelentéstartalommal tölt fel. Az arány körülbelül 1:1, én régebben azt hittem mindenki azt szeretné, hogy a tetoválásának legyen mondanivalója…”

A tetoválás procedúrája egy igen fájdalmas és hosszan tartó művelet, mely számos utókezelést igényel, tehát, hogy csupán díszítő jellege legyen a készíttetett mintának, meglepő…

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Rácz Edina

A tanítóképző főiskola elvégzése és a Nők Lapjánál töltött gyakornoki év után 2010-2019 között volt a Csajokamotoron.hu újságírója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük