fbpx

Mégiscsak hasznos az elektromos roller

Elekromos rogogó barikád PárizsbanAmikor kitört a nagy francia forradalom, a párizsi emberek fellázadtak, barikádokat építettek, és az utak elzárásához felhasználtak mindent, ami a kezük ügyébe került. Azóta évszázadok teltek el, de valami nem változott.

Kedd délután a párizsiak az American Black Lives Matter tüntetéseivel szimpatizálva vonultak az utcákra, de egyúttal a saját országukban zajló rendőri brutalitás ellen is felemelték a hangjukat. A tüntetők pont azt tették, mint az őseik, a francia forradalom forradalmárai, mindent felhasználtak, amit az utca nyújt.

A különbség annyi, hogy míg korábban szekerekből, bútorokból és macskakövekből építették a barikádot, most a nem szeretett és nem használt e-robogók és rollerek kerültek a halomba. Persze azért került bele néhány szék és motorkerékpár is, de az égő kupac valódi alapját az e-robogók képezték.

Az már korábban is kiderült, hogy a dokkolásmentes elektromos robogóval csak a baj van és csak viszi a pénzt. Ráadásul számos városban, sőt egész országokban már tavaly elkezdték kitiltani az elektromos robogókat és rollereket a biztonsági aggályok és kellemetlenségekkel kapcsolatos panaszok miatt.

Miután elmúlt az újdonság varázsa, a robogókat bérbeadó cégek világszerte elkezdtek pénzt veszteni, és innentől csak a legsűrűbben lakott városokra összpontosították erőforrásaikat. A Covid-19 koronavírus járvány és a túristák hiánya azonban valószínűleg ott is beteszi a nagykaput ezeknek a vállalkozásoknak.

Addig is az utolsó dokkolásmentes elektromos robogók a világ minden táján sajátságos felhasználásra kerülnek, hiszen nem csak a párizsi emberek fogták be az e-rollereket a rendeltetésszerű felhasználásuktól eltérő célra. A leggyakoribb, hogy szörnyű sérüléseket okoznak az emberek egymásnak, de például nemrég a los angeles-i tüntetők is robogókból építettek saját barikádot.

Persze vannak példák arra is, hogy az zavargásokon résztvevő emberek robogókat használnak a kirakatablakok betörésére vagy a rendőrautók megtámadására. A lényeg, hogy egyetlen e-scooter sem megy ezentúl kárba.


A tüntetések azért zajlanak szerte az Egyesül Államokban, mert május 25-én Minneapolisban egy fehér bőrű rendőr addig térdelt a korábban Big Floyd néven rapperként is ismert, fekete, George Floyd nyakán, míg a férfi megfulladt.

 

Forrás: Jalopnik

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkámat a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 szavazás
A cikk értékelése
Feliratkozás
Értesítés
guest
0 hozzászólás
Inline visszajelzések
Összes hozzászólás
0
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Szólj hozzá!x
()
x