CsajokHírekMotoros divat

Már csak 18 nap Karácsonyig – nincs még ajándék ötleted?

advent1Igazán nem szeretnék senkit sem stresszelni, de gondoltam jobb ha szólok, hogy mindjárt itt a Karácsony. Íme néhány ötlet az áruházunkból.

Most, hogy hétvégén meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, belém nyilallt a tudat, hogy már csak három hét van karácsonyig. De ez vasárnap volt, úgyhogy már nincs annyi sem. Te megvetted már az ajándékokat? Be kell valljam, én még elég rosszul állok.

A gyerekekkel egyszerű a helyzet, ők mindig tudják, hogy mit akarnak, bár úgy sejtem, hogy a Jézuska nem fog nekik sem konzolt, sem elektromos autót hozni. Azért a palettán marad még így is rengeteg starwarsos meg elzás bármi, aminek így is örülni fognak.

A nagyobb fejtörést a felnőttek okozzák, akik mindig csak annyit mondanak, hogy “Ááá, nem kell venni nekem semmit, már mindenem megvan.” De persze senki nem mer odaállni a karácsonyfa alá üres kézzel és azt mondani, hogy “Neked nem hoztam semmit, mert már mindened megvan.”.

Nálunk a családban minden évben megbeszéljük, hogy a felnőttek nem vesznek egymásnak semmit, csak a gyerekeket lepjük meg valamivel, aztán persze még az is vesz valami apróságot, aki ezt az egészet kitalálta. Ilyenkor azért örülök, hogy én is így tettem, mert mennyire ciki lenne ott állni üres kézzel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A jó hír az, hogy ha már nem vagy olyan előrelátó, hogy egész évben jegyzetelted, hogy ki mit szeretne, kinek mi a titkos vágya, akkor nagy segítség, ha a illetőnek van egy hobbija. Ahhoz mindig kell valami, és bármi ilyesmivel örömet lehet szerezni neki.

Mivel ezt az oldalt elsősorban motorosok vagy azok ismerősei olvassák, a mi webáruházunkban csupa olyan dolgot találsz, aminek a motoros barátok, ismerősök, férjek, feleségek egész biztos örülni fognak.

pasipólóami a szívemet hajtjazippo motoros öngyújtógood year falióra

Ha te, aki most olvasod ezt a cikket motoros nő vagy, akkor jó eséllyel van egy motoros párod is, akinek szeretnél ajándékot venni. Nem is mennék túl messzire, hiszen adja magát, hogy meglepd egy pólóval, ami szinte örök darab. Pólót mindenki hord, hát még a férfiak. A saját termékeink között két modellt is találsz férfiaknak, az egyik az én csajom-te csajod feliratú (ne tévesszen meg, hogy a pólót egy nő mutatja be), a másik az Ami a szívemet hajtja póló. Mind a ketten motorimádók vagytok? Akkor vegyél egyforma pólót a pároddal, ugyanis ezzel a mintával női és férfi fazon is kapható.

Persze a pólókon kívül sok más dolgot is találsz, ami férfinak és nőnek egyaránt jó meglepetés lehet, ezeket az Ajándék Ötletek között gyűjtöttük egy csokorba.

motoros baba bodybaba előke rózsaszíncumi vale

A legkisebbeknek jó ajándék lehet egy motoros body vagy partedli a motorrajongó kisbabáknak (bár ezt ők még annyira nem tudják értékelni, sokkal inkább az újdonsült szülők azok, akik odáig lesznek a gyönyörűségtől, ha ilyesmivel leped meg őket karácsonyra.

A végére hagytam a motoros csajokat… mármint amennyiben te, kedves olvasó egy férfi vagy, akkor nyilván van egy párod, rokonod vagy ismerősöd, aki nő és motorozik. Neked van  itt a legkönnyebb dolgod, hiszen a webáruházunk elsősorban azért jött létre, hogy kiszolgáljuk a motoros nőket.

baseball sapkafekete galléros pólóCsajok a motoron 4abe8c895e697

A saját termékeink között számtalan ajándéktárgyat megtalálsz, aminek minden motoros nő örülne, legyen az egy csinos póló motoros mintával, egy bögre, amiből ezentúl a reggeli kávéját szürcsölgeti majd vagy egy baseball sapka, aminek nyáron veszi majd nagy hasznát. Bármit is választasz, mindezek mellé kiegészítésképp vagány apróság egy motoros kendő vagy egy sisakmatrica, amit persze nem csak a bukósisakjára ragaszthat fel.

Nem hajt a tatár, válassz nyugodtan bármit. Egy fontos dolgot azonban vegyél figyelembe. A posta karácsony előtt sokkal jobban le van terhelve, mint általában, ezért legkésőbb 2018. december 9-ig rendeld meg, hogy időben ki tudjuk szállítani őket. A saját termékeinket azonnal szállítjuk, de azért vedd figyelembe, hogy a kiszállítás még így is 2-3 nap.

Jó készülődést, kellemes hangolódást kívánok a karácsonyi ünnepekre!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük