EseményekMotorverseny

Majdnem a dobogón

altA Katari Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnokság (QIRRCH) hatodik fordulójában hazánk is képviseltette magát Kovács Niki révén. A magyar lány felemás bemutatkozást tudhat magáénak. Ahogy mindig, az elmúlt hétvégén is két versenyt rendeztek (mindössze egy óra szünettel), ezúttal a MotoGP-n már megszokott villanyfénynél. Az éjszakai versenyeket Niki egy negyedik hellyel és egy bukással zárta, miközben épp a harmadik helyért kezdte meg a felzárkózást.

Niki második alkalommal járt a losaili pályán versenyzőként. Először a tavaly novemberi endurance világbajnoki futamon állt rajthoz a katari szövetség (QMMF) színeiben, akkor egy 1000 kcm-es motorral, most pedig a katari nemzetközi bajnoksághoz csatlakozhatott a Stock600-as kategóriában.

 

A két napos rendezvény első napján egy szabadedzés és egy időmérő állt a versenyzők rendelkezésére, így Nikinek nem volt sok ideje megtalálni a megfelelő beállításokat az ismeretlen motoron. Ezért még a versenyek előtt is nagyobb változtatásokra kényszerültek (a motor geometriáján), vállalva a kockázatot, hogy nem lesz vezethető a motor.

 „Az első rajtot nem igazán sikerült elkapnom, így beszorultam két ezres versenyző mögé, mivel minden kategória egyszerre volt a pályán. Sokat elárul, hogy miután átrágtam magam rajtuk, folyamatosan sikerült gyorsulnom, az utolsó előtti körben pedig megfutottam a legjobb köridőmet, ami két és fél másodperccel volt jobb a kvalifikációs időmnél. Végül negyedik helyen zártam a Stock600-asok között, mindent egybevéve pedig nyolcadikként intettek le.

A versenyzőknek gyakorlatilag semmi idejük nem volt a regenerálódásra, hiszen alig egy órával később újból nekivágtak egy 15 körös távnak az 5 380 méter hosszú pályán.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

És hiába az éjszakai verseny, ha este kilenckor is még 33 fokos a hőség…

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük