Decemberi motorozás

decemberi motorozas 4Sose motoroztam eddig télen. Eddig.

Úgy alakult az élet, hogy december 10-én kapott rendszámot a nemrég vett motorom. Életem második saját néven lévő gépe. A munkahelyem évvégi hajtása alatt megtelő hócipőm követelte magának a jutalmazást, stresszlevezetést és kigondoltam egy unalmas éjszakás műszak alatt, hogy erre a motorozás pont megfelelő.

Kapóra jött a pénteki buli Szegeden. Kérdeztem is reggel rögtön a férjem, hogy mi lenne ha motorral mennénk? - Végül is tök jó idő van. Jó, rendben! Aztán délután különböző műszaki és logisztikai okok miatt csak én indultam neki motorral, ő kocsival jött.

HIRDETÉS (x)

Bevallom, féltem. Nem is attól, hogy fázni fogok, hanem a hideg aszfalttól. Annyi sztorit hallottam és láttam már pro és kontra. Ezzel a motorral igazából egy kezemen meg tudnám számolni a közös kilométereket, ez lett az első hosszabb utunk. De az lebegett a szemem előtt, hogy 18 éves jogsival már csak van annyi rutinom, hogy nem borulok fel rögtön. Tagama életvitele pedig annyira ösztönzött, hogy ha ő megcsinálja, nem lehetetlen, tehát akár nekem is mehet.

decemberi motorozas 1Nagyon óvatosan indultunk el délután. Már sötét volt, ez rátett még egy lapáttal a parára. Első 20 km-en csak finoman, max. 80-nal mentem. Aztán kezdtem érezni a motort, az utat és egyre bátrabban húztam a gázt.

A férjem mögöttem kocsival kísért, ez megnyugtató volt. Belejöttem, jól ment, de a ruházatot nem jól terveztem meg, mert az utolsó 20 km körül elkezdtem fázni. Ez arra ösztönzött, hogy csipkedjem magam, vár Szegeden a barátnőm forró teával.

decemberi motorozas 2Nem figyeltem az időt de kb. másfél óra alatt megrepültem a távot. Barátnőmék kikerekedett szemmel engedtek be: basszus, te noooormáális vagy?! Nem de élvezem!

Némi dumaparti után indultam tovább a buliba, ahol a férjem már ott volt. Ott megint kaptam az ívet, miszerint bizti nem vagyok komplett. Egy ismerőst meg is előztem az egyik elkerülő úton és szerintük elég tempósan. Meg is beszélték gyorsan, hogy nem tudják ki lehet ilyen futóbolond. A buliban aztán segített némi szilvapálinka, hogy ne fázzak. Körbecsodálták a Yamahám is jó páran, milyen szép darab.

decemberi motorozas 3Másnap hajnalban esett egy kis eső de reggel 9 után már teljesen vállalható volt az idő és indultunk haza. A fiúk megint megállapították, hogy hülye vagyok de azért hozzátéve, hogy szerencsés utat kívánnak. Hazaértünk gond nélkül és azt hiszem beleszerettem az XJ-be.

A férjem azt mondta, hogy úgy mentem vele mintha évek óta hajtanám. Pedig nagyon visszafogtam magam. Max. 120 km/órával mentem. Alig várom, hogy végre melegedjen az idő és mehessek vele bátran is.

Összességében nagyon pozitív élmény lett, afféle tűzkeresztség. Sokat dobott az önértékelésemen. Ha elég önbizalmatok van, bátran vágjatok bele de csak ÉSSZEL!

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szerencsére eddig az időjárás, és a szabadidőnk is úgy adta, hogy minden hétvégén ki tudtunk...
Bővebben...
Ahogy terveztem a hét közepén, megejtettem az idei első kört, ami a gyenge esőzés ellenére/miatt...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!