5 trükk a biztonságos motorozásért

Tartalomjegyzék

tagama motoros trukkjeiHa motorozom, mindig figyelek a másik helyett is. Folyamatosan pásztázom a környezetemet, nézem a tükröket. De vajon mire kell még figyelni ezeken kívül?

Lakott területen kívül messze előre kell nézni, magam mellé az útpadkára, ki a szántóföldre a vadak miatt, be a bokrok közé, magam mögé, magam elé, hogy milyen az aszfalt, van-e kátyú stb. Aztán hátra is, ki jön mögöttem, hányan vannak, ki megy előttem, előz-e valaki, szóval a motorozás elég sok koncentrációt igényel.

Városban, autópályán, többsávos úton folyamatosan nézem a mellettem haladókat, előttem, mögöttem, ki-hogy mozog. Este sötétben a világító szemeket keresem. Olyankor az út szélét IS figyelem, hogy ül-e, áll-e egy róka, nyúl, őz, kóbor kutya, macska a bokorban, aki mindjárt kiugrik.

HIRDETÉS (x)

Egy idő után olyan rutint lehet szerezni ezzel, hogy meg tudod saccolni, ki-mit fog csinálni, lát-e engem, figyel-e rám, vagy mindjárt rám húzza a kormányt. Épp ezért lehetőség szerint igyekszem nem holttérben lenni. Vagy egyértelműen a vezető fejével egyvonalban, vagy egyértelműen előtte, vagy egyértelműen mögötte, hogy ha láma módra sávot vált se kerüljek veszélybe.

Igyekszem elkerülni, hogy beragadjak egy teherautó, kamion vagy furgon, busz, stb. mögé. Amint lehet sávot váltok, vagy előzök. Ha ilyen méretű jármű előtt haladok, akkor kellő távolba elhúzok, hogy biztosan lásson, ne jöjjön a seggemben. Autópályán, többsávoson, mindig a sáv közepén haladok, persze úthibákat kerülgetem, ha vannak.

Közúton, lakott területen kívül általában a sáv felezővonalhoz közelebbi harmadában. SOHA nem jobbra tartva. Ha így tesz az ember, akkor vonzza az előzgetős, kormányráhúzós hülyéket. Akkor nem eléd mennek be, hanem MELLÉD.

Plusz azért is haladok így, mert ott ülnek a sofőrök is, szem előtt maradok, ha esetleg feltorlódna a forgalom. Na meg előzés előtt is ott célszerű tartózkodni. Olyankor pedig, nem állok be a megelőzött elé, hanem húzok el a búsba. Különben akkor értelme sincs előzni, ha utána ugyanannyival beállok éle. Pedig mennyi autós eljátssza ezt...


1. Követési távolság

Komolyan kell venni a követési távolságot, soha nem megyek senkinek a seggébe. Kivéve, ha pirosnál állunk. De olyankor meg úgyis előre megyek, ha lehetőség van rá. Ezt mondjuk csak akkor javaslom, ha rutinosan motorozol, már biztosan elsőként el tudsz startolni zöldnél, illetve biztosan előre jutsz a piros tartama alatt, és nem vált zöldre mikor még csak félúton vagy.

Esetleg eleinte csak egy-két kocsi mellett csorogj el, ha biztonságosan van hely, nincs kavics, bucka, gödör, egyéb, ami meglep, és esetleg nem tudsz megállni. Aztán ahogy jön a rutin, majd úgyis megbátorodsz.

HIRDETÉS (x)

2. Fények

MINDIG reflektorral közlekedem. Este, ha a szembejövő rámvillant, leveszem. Enélkül maximum biciklisnek néznek. Már, ha néznek... Soha nem nézek bele a szembejövő lámpájába, ilyenkor cikázik a tekintetem az út széle, és a kettőnk közötti aszfalt között, egyrészt, hogy ne vakítson el, másrészt, hogy észrevegyem, ha esetleg pont közénk ugrana ki valami. Ez egyébként nagyon nehéz, mert a két összevilágító fényszóró abszolút holtteret képez.

3. Több motoros az úton

Mikor motorost érek utol, attól függ, ő hol halad, az ellentétes oldalra helyezkedem. Ez a cikk-cakk alakzat. Ha ő a felezőhöz van közel, én lehúzódok a szélére, és fordítva. Ha összevissza megy, akkor középen maradok, amíg el nem dönti, vagy megelőzöm. Szerencse a normálisabbja veszi a lapot, és egyértelműen elhelyezkedik valahol.

Ugyanez a szabály, ha kettesben mész valakivel, vagy csapatban. Cikk-cakk. Ez arra való, hogy ha az előtted haladó hirtelen fékez, te ne rohanj bele. Több helyed van reagálni.


4. Közlekedők

Aranyszabály, hogy mindig úgy közlekedem, hogy arra számítok, hogy a többi játékos nem tartja be a szabályokat. Alkalmazkodni kell folyton. Tehát figyelek arra, hogy valószínűleg lefordul, befordul, sávot vált index nélkül; előbb fékez utána indexel (már ha egyáltalán indexel...), nem lát engem, nem figyel, stb.

Egyébként egyértelmű jelei vannak, ha látnak, és fel is fogják, hogy ott vagyok. Pl. lehúzódik, vagy látom a fején, hogy nézi a tükröt. Én mindig benézek a kocsikba.

HIRDETÉS (x)

5. Menekülőút

Sokat gondolkoztam én is az augusztusi halálos motorbaleseten. Valahogy abszolút nem tudom elképzelni, hogy nem lehetett volna kivédeni. Napi szinten előfordul velem hasonló. Sajnálom a lányt nagyon, de valószínűleg ő is figyelmetlen volt.

A fent leírtak miatt folyton szemmel tartom a mellettem haladót, és ha azt látom, hogy megindul felém, azonnal fékezek, vagy épp húzok egy kövér gázt, közben meg alaposan rádudálok, de nem várom meg, hogy fellökjön. Ha kell, ki is térek. De vagy előre, vagy hátra elmozdulok mellőle.

Itt jön a képbe az is, amit írtam a környezet folyamatos szemmel tartásáról: ha TUDOM, hogy jönnek szembe, akkor nem veszem tervbe, hogy kerülhetek balra. Vagy, ha pl. eső van, TUDOM, hogy fel van ázva a padka, nem mehetek le rá, mert garantált perec, az aszfalton kell korrigálni.

Ha TUDOM, hogy mögöttem egy kamion jön, akkor nem satuzhatok, akkor előrefelé kell menekülni. És így tovább. Folyton a menekülőutat kell tervezni. Defenzíven kell vezetni. Mindig a legrosszabbra számítani, akkor kevés meglepetés érhet.

 

A cikk első részét itt olvasd el:

Gáz, ha félek motoron a sok baleset hallatán?

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Egy csomó filmet megnéztünk már a világvégéről, az apokalipszisről meg a nagy világégés utáni életről,...
Bővebben...
Tavaly ősszel cseréltem motort, ezért még nem volt akalmam az "új motoromat" próbálgatni. "Maradj...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!