Répasisak? Hagyjuk már! – Zöldség alapanyagú bukósisak a küszöbön

repasisak 01A répa nagyon egészséges. Rengeteg rostot tartalmaz, mely gazdag „A” vitaminban és káliumban. Jót tesz a bőrnek, így sok bőrápoló szer alapanyagául szolgál, továbbá megvédi a fejedet a súlyos baleseti sérülésektől is. Igen, jól olvastad. Mivel a répából bukósisakot gyárt egy skóciai cég, könnyen lehet, hogy majd ez a zöldség lesz biztonságod forrása az utakon is.

 

A CellComp nevű cég fejlesztői nem mást vettek a fejükbe, mint hogy répát tegyenek a fejükre. Hehe. Na de komolyra fordítva a szót, azt találták ki, hogy a répa feldolgozása után megmaradt hulladékból kivonják a cellulózt, és így nanofiber anyagot állítanak elő. Az így előállított anyag csaknem kétszer erősebb, és közel ugyanekkora mértékben könnyebb is a karbon szálakból készült anyagoknál.

A David Hepworth and Eric Whale tudósok agyából kipattant ötlet jól harmonizál a motoros világgal, mivel egy nagyon erős anyagú és könnyű sisak igazán szuper újításnak számít. Főleg úgy, hogy mellette környezetkímélő is, mivel újrahasznosított anyagból készül.

HIRDETÉS (x)

Az egész még 2007-ben kezdődött, amikor Hepworth megalapította a CelluComp-ot, mely az ételmaradékok újrahasznosítására keresett megoldásokat. Először horgászbotok készültek a forradalmi Curran nevű anyagból, mely még díjat is nyert a megoldással, és szépen mentek az eladások is. A befolyt bevételből tovább folytatódott a fejlesztés, ami az elmúlt időszak alatt addig jutott, hogy már profi eszközök, így bukósisakok alapanyagaként is szolgálhat a répamaradék.

Persze, az anyag még számos felhasználási területtel büszkélkedhet. A sport világában sokféle védőeszköz készülhet belőle, így a répabukósisak csak az első újítások közé tartozó forradalmi termék. Jelenleg a répa alapanyag csak 40-50%-ban található meg a Curranban, de a cég terve, hogy hamarosan előállnak a teljes mértékben növényi maradékokból készült verzióval is, melyben a répa mellett egyéb növények maradványai is megtalálhatók lesznek majd.

Többek között a cukorrépa sem kerülheti majd el az újrahasznosítást, és az egyre bővülő tökéletes anyagok visszaköszönhetnek majd szörfdeszkák, lakókocsik, bútorok vagy épp speciális járművek képében is, szóval a répa a jövőben nem csak a levesben és a hányásban lesz alapvető összetevő elem.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!