Ha már a hazai piac le van rabolva – Motorkerékpár behozatal külföldről

Tartalomjegyzék

Az USA-ból nem érdemes vásárolni európai márkák modelljeit, de még japánokét sem, mert itthon a fent említett okokból esélytelen, hogy hazai márkaképviselet kiadjon rá típusigazolást. Ha pedig annyira elvetemült vagy, hogy pl. ázsiai, vagy más, EU-n kívüli országból akarsz behozni motort, számolnod kell az összes okirat hiteles másolatának elkészítési díjával is, mely oldalanként kb. 10-15 000 forintba is kerülhet. Bár az amerikai és EU-s importnál is elő van írva a hiteles fordítás, ezt szerencsére nem kérik, ha van kétnyelvű – az egyik nyelv természetesen a magyar - számla, illetve adásvételi szerződés.

A zsákbamacska lehetősége sajnos még akkor is fenn áll, ha úgymond megbízható cégtől, ügyintéző ügynökség bevonásával vásárolsz kintről motort. Jobb, ha ismerősök, barátok által bejáratott, korrektségüket már többször bizonyított importőrrel állsz csak szóba. A legnagyobb madár akkor vagy, ha egy aukciós oldalon, képek, leírás alapján döntesz, és már nyitod is az internet bankod kezelőfelületét, és küldöd a lóvét a lefolyóba.

HIRDETÉS (x)

Az, hogy személyesen nézd meg az adott motort, még mindig nagy plusz költséggel és idő ráfordításával jár. Elutazni egy-egy kereskedésbe Budapesten belül nem ugyanaz, mint Európán belül. Ha nincs kinti ismerősöd, rokonod, barátod, akinek ítélőképességében bízol, hogy a kiutazás előtt megnézze a kiszemelt motort, akkor profi cégre kell bíznod az ügyet, vagy utaznod.

A tengeren túli – és európai, látatlanban beszerzett - motorok vásárlása esetén számolnod kell sok egyéb költséggel, mert ha profi cég is az, aki elad neked, nem biztos, hogy a motor műszaki állapota olyan lesz, mint amilyennek azt mondják, vagy reméled. Zsebbe nyúlós móka ez mind. Neked kell eldöntened, hogy megéri-e a macera, hogy vagy-e olyan elszánt, hogy végigzongorázz egy ilyen ügymenetet.

Ismerünk olyan esetet, ahol EU-ból vásárolt motor magyarországi forgalomba helyezése kerek egy évig tartott. A tulaj végül már rá sem tudott nézni a motorra, és eladta azt, mert annyira elege lett az egész herce-hurcából. Persze, ez utóbbi egy extrém eset, de nem kizárt, hogy veled is megtöténik.

Érdemes bevonni a procedúrába olyan embert, aki tisztában van az ügymenettel. Annak a megbízása, aki ilyen esetek ügyintézésével foglalkozik, jelentősen lerövidíti a forgalomba helyezés hosszát, és nem kell a tapasztalatlanságod okozta félrecsúszott intézkedések miatt késlekedésekkel számolnod. Egy profi 2-4 hét alatt elintézi ezt a mókát attól függően, hogy mennyire gyorsak az egyéb ügyintézők és hivatalnokok, illetve, hogy EU-n belülről, vagy épp kívülről érkezik a vas. Neked, aki zöldfülű vagy a témában, akár egy komplett motoros szezon, 3-4 hónap sem lesz elég ugyanerre. Megéri az a kis plusz költség, amit az ügyintéző kér. Ez az összeg átlagban 40-50 000 forint körül alakul.

Egyértelmű, hogy jobban teszed a profik megbízását a feladattal. Gondolj bele, hogy mennyi idődet emésztené fel a várakozás, sorban állás, rohangálás hivatalról-hivatalra. Több napot, esetleg egy egész heti szabadságot kellene kikönyörögnöd a főnöködtől, mely időt akár pihenésre is fordíthatnál a családoddal. Arról nem is beszélve, hogy egy rendszám nélküli motort kellene hoznod-vinned, aminek a kivitelezése sem egyszerű feladat. Vagy szállító céget kellene felkérned csillióért, vagy utánfutót szerezned, vagy P rendszámot.

Á! Felejtős! Bízd inkább profikra, vagy vegyél Magyarországon már forgalomba helyezett motort. Már ha van olyan, ami tetszik, illetve amire van pénzed.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem...
Bővebben...
Rá kell jönnöm, hogy ki kell szakadnom a mókuskerékből, hogy ne fásuljak bele. Ilyenkor valami...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!