Áldozataink bosszúja, avagy a rovartetemek okozta kosz és annak eltávolítása

Tartalomjegyzék

bogarak eltavolitasa1Passziónk, a motorozás során rengeteg életet oltunk ki. Egy buddhista tuti sokkot kapna attól, mennyi kis élőlényt pusztítanak a járművek haladás közben.

 

Az ártatlan kis rovarok, bogarak halálukért úgy állnak bosszút, hogy testük maradványaival megkeserítik a motoros életét, és sok esetben komoly károkat okoznak felszerelésükben, illetve motorjaikban. A szerencsétlen áldozatok eltávolítását sokan nem veszik túl komolyan, pedig egy igazán lelkes motorosnak, aki imádja gépét, illene olykor erre is több figyelmet fordítania. Elmondjuk, mire kell figyelni, és milyen egyszerű praktikákkal érhetjük el, hogy motorunk sok év után is úgy nézzen ki, mintha most toltuk volna ki a szalonból.

A tetemek legegyszerűbb eltávolítása az alapos mosás, amit nem évente kell eszközölni, hanem minden nagyobb túra után, ami alatt már láthatóan retkes a gép. A viszonylag lassú művelet alatt a víznek és samponnak köszönhetően - mindenképp motor vagy autómosáshoz készült terméket használjunk, ne pedig konyhai mosogatószert, vagy hasonló, a fényezésnek nem használó szereket - van ideje feloldani a már keményre száradt szennyeződéseket, így különösebb küzdelem nem szükséges az eltávolításukhoz. Puha szivaccsal szépen lemoshatók. Akkor, ha már nagyon régen száradnak helyükön, elképzelhető, hogy segíteni kell nekik némi körömhasználattal, de ez nem jellemző. Ekkor is legyünk óvatosak, nehogy megkarcoljuk a felületet. Ha van időnk, várjunk, míg felázik a szennyeződés.

HIRDETÉS (x)

A témához tartozik még a vízhűtéses motorok hűtőjén összegyűlt bogarak okozta szennyeződés eltávolítása is. Ha már nagyon sok a tetem, akár kedvezőtlen hűtést is eredményezhet, de ez azért elég ritka eset, mert egy-egy esőben megtett túra azért a nagy részét lemossa. Ha magunk szeretnénk ezt az alkatrészt megtisztítani, legyünk nagyon óvatosak. Semmiképp se használjunk magasnyomású mosót, mivel az különösképp a hűtőben, de a motorkerékpár egyéb alkatrészeiben is könnyen kárt tehet. Még a sima háztartási nyomással üzemelő slaggal is vigyázni kell, hogy az apró lamellák nehogy sérüljenek. Szivaccsal vagy ronggyal hordjuk fel a habos mosószert, úgy mossuk le a bogarakat, és utána öblítsük tisztára a hűtőt. A beszorult bogarakat fa fogpiszkálóval késztethetjük távozásra, de ekkor tényleg nőgyógyászként kell dolgozni, hogy ne okozzunk kárt.

Sokunknak azonban nem áll rendelkezésre egy kerti feljáró, slag és nyugodt körülmények a tisztogatáshoz, így számukra maradnak a benzinkutak mosói, ahol sajnos nem lehet elérni az igazán alaposnak számító eredményt. Számukra - és akik még a benzinkutak mosóihoz sem jutnak el, vagy épp nem túlságosan szennyezett a motorjuk, csak épp tele van bogárral - marad az ilyen célra kifejlesztett szerek, spray-k által viszonylag egyszerűen elérhető tisztaság. Sok ilyen készítmény található a piacon, de a CSAM cikkeiben már oly sokszor emlegetett Procycle Polírviasz az egyik legjobb ilyen cucc.

Ha csak bogarak, illetve vékony porréteg borítja gépünket, nem kell összepancsolni az egészet, hanem viszonylag rövid idő alatt és biztonsággal tisztíthatjuk meg azt "szárazon" is. A Procycle Polier Wax lényege többek között, ha a poros, bogaras felületre kerül, a koszt beborítja, így ha egy puha ronggyal törölgetve eltávolítjuk a nem kívánt szennyeződést, akkor a bogártetemek, a por nem fog a művelet közben karcolni. Ne kezdjünk bele a tisztításba, ha a felületek melegek, illetve forrók, tűző napon vannak.

Érdemes két rongydarabot előkészíteni. Egy kisebbet, és egy nagyobbat, lehetőleg pamutból. A kisebbikre fújjunk a jól felrázott Procycle Polier Wax-ból, a habot pedig vigyük fel a szennyezett felületre, és addig dörzsöljük enyhe nyomással, amíg a kosz el nem tűnik. Ha a kis rongydarab már nagyon koszos, váltsunk egy tisztára. Ha ezzel megvagyunk, a nagyobb ronggyal töröljük szárazra, és fényesre a felületet. A wax egy védőbevonatot is alkot a művelet során, így a későbbi kosz is könnyebben lesz eltávolítható.

Érdemes kemény wax-ot is beszerezni, és a megtisztított, vagy lemosott felületet zárásképp átkenni vele. Ez egy még erősebb védőréteget képez a fényezett, lakkozott felületeken, így védve azokat.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Még a hosszú hétvégéből alig eszméltem fel. Hosszú hétvégén az Őrségben barangoltunk. De ezt a...
Bővebben...
Szoktam mondani, hogy az elhatározás, a kitartás, meg mittomén mik visznek előre. Meg hogy bizonyos...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!