Te is lehetsz a pálya ördöge!

Alien - . Motorozás

ducatiSokan a közutakat képzelik versenypályának, és nem is gondolják, milyen nagy veszélyt rejt az, amit művelnek. Sportmotorral döngetnek a városi forgalomban és hegyi utakon egyaránt. Olyan helyeken próbálgatják saját maguk és a motorok határait, ahol a többi közlekedő nem számít a nagy tempóval száguldókra.

Aki ésszel szeretné élvezni a sebességet, és a gép által nyújtott száguldás élményét, az a legjobban teszi, ha olykor kilátogat egy-egy nyílt pályanapra, ahol igazi versenypályán koptathatja le a gumik széléről a majrécsíkot és egyben szerezhet kellő rutint akár a nagy tempóval való biztonságos közlekedéshez is. Aki még többre vágyik, az a pályamotorozást felkészült oktatók segítségével sajátíthatja el.

A Hungaroring Motoros Akadémia jóvoltából bemelegítő pályamotorozások alkalmával szerezhetnek tudást és tapasztalatokat az érdeklődők. Május 27-én és 29-én a szerencsések már okulhattak, de még senki sincs lemaradva a további lehetőségekről. Idén még öt alkalommal várják a motorosokat a szervezők.

HIRDETÉS (x)

A fél óra elméletet és két óra pályamotorozást magába foglaló oktatásokról információkat az alábbi elérhetőségeken találhattok:

Információk és jelentkezés

Idei Hungaroring bemelegítő napok:

Június 17. (18:00-20:00)
Június 20. (18:00-20:00)
Augusztus 6. (18:00-20:00)
Augusztus 17. (18:00-20:00)
Szeptember 10. (18:00-20:00)

Nyomtatás

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS