Honda Safety Hungary - 1. vezetéstechnikai tréning - Oda nézz, ahova mész!

Tartalomjegyzék

Szóval elkezdték tanítgatni a perifériás látásunk használatát is, mert hát ugye nemcsak az a 3 fokos látókúp van amivel előre nézünk és setovább, hanem jobbra-balra körbe a széleken is látunk, csak egyre kevésbé használjuk. Tehát a bójakerülgetés közben nem a bójasor elemeit sasolgatnuk, hanem előretekintünk, a végcélt nézve. (Hm, ez akár filozófiai tanítás is lehetne, hogy a végcél lebegjen mindig a szemünk előtt...) Mivel elég finomkán csináltam a dolgot, és az oktató hiába mondta, hogy húzzad azt a gázt bátrabban, meg taposhatod a hátsó féket is bátrabban, végül felparancsolt maga mögé. Nos, az első két-három szlalomnál megfordult a fejemben, hogy egyszer már megfogadtam ugye magamban, hogy idegen mögé nem ülünk fel, meg hogy a fene enné meg a be nem tartott fogadalmaimat, aztán a bójasor végére már éreztem, hogy mit akart mondani Viktor.

HIRDETÉS (x)

Érezni kellett, hiába mondott volna bármit is, ennél jobban nem tudott volna meggyőzni. Remélem kapott szegény levegőt a nagy kapaszkodásomban, bár lehet közel volt a fulladásos halálhoz, és ezért nem mutatott meg több feladatot így. Viktor ügyes volt és főként türelmes meg elég határozott is, plusz következetes is, valami ilyen motoros oktató kéne a kezdőknek. Igaz, pont ezért vagy 8x visszaparancsolt a motorra/ról a szabályos fel és leszállás miatt, de hát a fene egye meg, ha egyszer igaza van és én csinálom a hülyeséget... Szimultán magyarázta a motoros és a robogós verzióit a feladatoknak, mert ugye kétféle vassal voltunk a keze alatt, szóval jól csinálta a dolgát.

Nos, a másik életre szóló tanítás is lehetne motorosoknak: ahová nézel, oda megy a motorod (autót, hajód, kamionod, stb.). Mármint ha a bóját fixálod, akkor tuti elgázolod, ha a falat fixálod, akkor falnak mész és egyéb finomságok, tehát amerre menekülni akar az ember, ahová el akar jutni, oda kell nézni, nem pedig az elkerülendő helyet sasoljuk. A téma tényleg működik: a bójagázolás nekem is akkor ment a legjobban, amikor jó alaposan kiszúrtam magamnak a példányt, hogy majd hogyan fogom én azt elkerülni, és önkéntelenül is áthajtottam a nyomorulton. (Egyébként puha szilikonból vannak, így elég szívós jószágok, nincs bajuk tőle).

Ha már kinézted a célt, az agy odakoordinál, nincs mese! Elég tanulságos feladat, vészhelyzetben ezek után tuti csak az fogom ezerrel figyelni, ahová menekülni akarok... Mire jött a kajaidő, már kezdett leszakadni a karom, és mivel még ehető is volt az étel, az ebéd utáni félóra szünet életmentő volt, hogy ne aludjak rá jóllakott óvodásként a Hornira. A kis drágában akkor fordult át a mutató 3000-re. Bűn randa UV-zöld színű lett a megkérvényezett járgány, de valójában a színe tökmindegy, mert igazán kedves kis Horni ám az a zöld csoda.

Délután folytattuk, és leginkább a vészfékezéses gyakorlatok jöttek be. A műszaki bigyók nekem nagyon szoktak tetszeni, és itt voltak kütyük is! Szóval Viktor előcibálta a traffipaxot, meg az infrakapukat hozzá, majd hóttkomoly pofával előadta, hogy most ő fogja írni a csekket: akkor is ha túlságosan lassan, és akkor is ha túlságosan gyorsan megyünk, de nem ám a lájtos harmincasakat, hanem a rögtön a háromszázasakat... (Tud élni a fickó!) 40 km/h a célkitűzés, alatta felette 1-2 km/h megengedett.

Szóval a vészfékezés első körökben látványos ugrabugrálós lefulladások voltak, aztán végül sikerült felülkerekedni a jobbláblerakós rossz szokásomon: benyomtam a hátsó féket is, meg az elsőt is, és letettem a bal lábam. Ekkor már sikerült is a kitűzött két bója között megállni. Megy ez, úgy huszadszorra már egész jól... Viktorunk elég türelmes volt, nem akart hozzám vágni semmit, és még kétszáz-huszonnyolcadszorra is türelmesen magyarázta, hogy ne húzd a gázt miközben fékezel, és hogyan forgassam vissza a gázkart tudatosan, miközben még fékezek is. 

No, a legbrutálisabb bemutató a gyorshajtási bemutató volt, Viktor egyszer csak elkezdett gumit melegíteni, majd prezentálta a 40 km/h vészfékezés fékútját, meg a 80 km/h fékútját. Csak úgy cirka négyszeres volt kb. a különbség a két távolság között, tehát a negyvenes táblánál labda után vetődő gyereket simán telibe lehet verni nyolcvannal, és nincs az a fékrendszer, ami megmentené a porontyot (max a Jóisten). Ezek után elmesélte, hogy melyik távolban feltűnő fasornál van a 120 km/h fékútja, meg a 280-asé és a 320-asé, és az észlelési idő meg a reakcióidők hogy alakulnak a fékút mentén.

A kanyar beláthatóságát is ide gyorsan hozzáfűzte: hát eddig se voltam nagy sebességfüggő, de eztán se leszek, az már tuti. A franc se akarja a  25-tel slattyogó társzekér petrencerúdján felnyársalva végezni. Gyors kikerüléseket is csináltunk, a feszültség oldására, egyszer jó gyorsan át is gázoltam a bóján, akkor is sikerült nem felette elnézni a cél irányába, hanem vadul bámultam a nyomorult bóját, hogy majd úgy jól kikerülöm. Még gyakoroltunk egy kicsit, aztán a maradék karjaimat összelapátolva hazaindultam...

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Egy csomó filmet megnéztünk már a világvégéről, az apokalipszisről meg a nagy világégés utáni életről,...
Bővebben...
Tavaly ősszel cseréltem motort, ezért még nem volt akalmam az "új motoromat" próbálgatni. "Maradj...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!