Felkészülés az artistaképzőre

Jade, Csutka - . Motorozás

Motorozási tudásunkat fejlesztendő, április elsején vasárnap részt vettünk egy egész napos motoros vezetéstechnikai képzésen. Íme két lelkes hölgy motoros beszámolója, tapasztalata a tréningről.
Verzió 1.

A helyszín valahol a Tétényi fennsíkon, április elsején, vasárnap reggel. Elsőnek érkeztem, valószínű én lakom a legközelebb, hm, így könnyű. Még elég hideg volt, de már sütött a nap. Lassan gyűlt a motoros csapat. Négyen voltunk lányok. Sokan ismerték már egymást, látszott, nem először vannak itt (és ez a pályán is meglátszott).

Elsőként a tanteremben általános eligazítást tartottak az oktatók - kaptunk meleg kávét, teát, pogácsát is - majd indultunk a pályára. Első feladatként mindenféle akrobata mutatványokat kellett a libasorban közlekedő motorjainkon csinálni - ők egyensúlygyakorlatnak nevezik - állni, állva fél kézzel motorozni, féloldalt ülni meg hasonlókat. Azt még az elején a lelkünkre kötötték, hogy mindenki csak annyit vállaljon be a feladatból, amit biztonsággal végre tud hajtani.

 

HIRDETÉS (x)
A következő feladat előtt elmagyaráztak nekünk egy kanyarodási technikát, amivel szűk íveken nagyon jól stabilizálni lehet a motort. Tulajdonképpen az összes többi gyakorlat ennek a technikának az elsajátítására épült. Kb. a nap közepére kezdtem ráérezni a lényegre, attól kezdve egészen felszabadultan döntögettem a motort.

Délután 3 körül úgy éreztem, halálosan elfáradtam, már nem is nagyon róttam a köröket, csak figyeltem a többieket. Mindent egybevetve nagyon hasznosnak bizonyult ez a képzés. Ha ki akarod próbálni a motoros tudásodat, vagy éppen ellenkezőleg - még nem vagy igazán gyakorlott motoros - csak ajánlani tudom. Igaz, hétfőn jó adag izomlázzal keltem, de ezzel együtt megérte.

Legközelebb gyertek Ti is!

Üdv mindenkinek!

Jade


Verzió 2.

A vezetéstechnikai tréning az ORFK Nagytétényi kiképzőközpontjában zajlott, az erre a célra kialakított pályán. Miután mindenki megérkezett, az oktatók rövid eligazítást tartottak, egy kis ébresztő kávé/tea kíséretében, amire nagy szükség is volt, tekintettel a korai (fél 9, na de vasárnap reggel...) időpontra.

Ezután a gyakorlatokat egy rövid "bemelegítéssel" kezdtük. Mint kiderült, már a bemelegítő gyakorlatokhoz is szükség volt némi akrobatikus ügyességre. Mindenesetre mi ketten Jade barátnőmmel meglehetősen ragaszkodtunk a motorvezetés konvencionális formájához, miszerint a vezető jobb keze-lába a motor jobb oldalán, bal keze-lába a motor bal oldalán tartózkodik, nem pedig fordítva...

 

HIRDETÉS (x)
A bemelegítés után 2-3 csoportba osztva próbáltuk a feladatokat elsajátítani. Az alapszintű képzésen a gyakorlatok alapvetően a közúti forgalomban legjobban alkalmazható kanyarodási technika elsajátítását célozzák meg, kör-, nyolcas-, valamint különféle szlalomgyakorlatokon keresztül.

A tévedések elkerülése végett nem árt hangsúlyozni, hogy itt nem versenyzőképzésről és térdkoptatásról volt szó! A gyakorlatok arra szolgálnak, hogy olyan kanyarodási technikát sajátítsunk el, amely segít abban, hogy egy esetleges váratlan helyzet esetén minél könnyebben lehessen a kanyar ívét korrigálni.

Az oktatás egyik fontos pontja a hátsó fék megfelelő használatának elsajátítása. A gyakorlás során az oktatók mindenkivel személyesen foglalkoztak, és próbálták a felmerülő hibákat korrigálni. A feladatok egy gyakorlottabb motorosnak is okozhattak meglepetéseket, de a kezdők pláne szembesültek motorozási tudásuk korlátozottságával. És hiába próbálkozott az ember - "De hát ezt a gyakorlatot ezzel a motorral nem is lehet megcsinálni!" - felkiáltással kibújni a problémák alól, mert az oktató kezében rakoncátlan járgányunk vígan teljesítette a feladatot - akár balkézzel is...

A nap végére viszont mindenkinek sikerült elsajátítania a megfelelő technikát. Alaposan el is fáradtunk, amit viszont kompenzált a lelkesedésünk, tapasztalva valóban látványos fejlődésünket. A gyakorlatok között nekem a kis sebességgel végrehajtott manőverek (kör, nyolcas) voltak a legnehezebbek, mivel ezeknél kell legjobban "ráérezni" a gáz-fék-kuplung kombináció optimális használatára, miközben járgányunkkal igen szűk helyen próbálunk forgolódni a bólyák között.

Még több kép a galériában!Hát ehhez bizony kellett egy kis ügyesség és egyensúlyérzék, és aki nem figyelt, extra feladatként gyakorolhatta motorjának vízszintesből függőleges helyzetbe állítását is... Szerencsére egy ilyesfajta borulás rendszerint nem hagy feltűnő nyomot féltett járgányunkon, viszont hasznos tapasztalatokkal örvendeztetheti meg vezetőjét, és ami a legfontosabb: ügyetlenségünkkel itt a pályán nem veszélyeztetjük sem magunkat, sem másokat.

A tavasz beköszöntével mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer vegyen részt hasonló tréningen. Köszönet illeti a szervezőket és az oktatókat, akik hozzánk hasonló lelkesedéssel próbálták motorozási tudásunkat csiszolni, és velünk örültek, hogy ennek eredménye is lett.

Üdvözlet mindenkinek!

Csutka

Nyomtatás

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS